A saját identitásunk megtalálásáig mindannyiunkat egyedi út vezet, amit nagyon sok minden formál. És bár nem a ruha teszi az embert, voltak ruhadarabok, amelyekre úgy emlékszem, mint mérföldköveket jelölő holmikra az út során, amin azzá váltam, aki ma vagyok.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
3. Az első melltartóm
Szaténból volt, a tetejét csipke díszítette és utáltam a színét. Emlékszem, azt reméltem, hogy ha felveszem, majd igazi nőnek fogom érezni magam, de csak azt éreztem, hogy szúrja az oldalamat. Nem szerettem. Kényelmetlen volt, mint egy szerep, amit nem rám igazítottak. Feszengtem benne.
Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy „nincs az a melltartó vagy bármilyen más ruha”, ami majd engem nővé tesz, mert a saját nőiségem belül születik meg. És hogy „jogom van ahhoz”, hogy ezt a szerepet úgy alakítsam, ahogyan nekem tetszik, ahogyan nekem kényelmes.
Ahogy melltartóból is megérdemlem, hogy olyat hordjak, amiben jól érzem magamat. Vagy éppenséggel „egyáltalán ne hordjak”, ha ahhoz van kedvem.
4. A piros magas szárú tornacipőm
Lázadó kamaszkorom elengedhetetlen kelléke volt, ott virított a lábamon, vörös volt, akár a láng, és mindenhez, de mindenhez ezt hordtam. Nem volt olyan alkalom, amire ne a magas sarkú, piros tornacipő jött volna velem.
Ma már persze csak mosolygok ezen, de azt is gondolom, hogy fontos út volt ez a nővé – és felnőtté – válásom során, amikor elvárások és szerepek ellen lázadtam, amikor ebbe a kényelmesre kitaposott cipőbe kapaszkodva üzentem meg a világnak, hogy jobb, ha ők alkalmazkodnak, mert én nem fogok!
A cikk folytatódik, lapozz!
Így hordd stílusosan a flitteres ruhadarabokat, hogy ne érezd karácsonyfadísznek magad
