A kutyám egy fajtájából adódóan is sokszor „egyemberesnek” titulált tacskó, szóval távolról sem az a mindenkihez odaszaladós és behódolós típus. Mindezek ellenére elképesztően nyugodt, rajong értem (ez persze kölcsönös) és pár családtagot még beengedett a szívébe, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy az új emberekre miként reagál. Az egyik barátomért odavan, az első találkozás óta világi haverok, de volt, hogy a legártatlanabb vendégünknek hangosan morogva jelezte, hogy ő aztán köszöni, de nem kér a közelségéből.
Sokáig próbáltuk kitalálni, hogy mi lehet ennek az oka. Talán a hangszín? A testtartás? Vagy tényleg megérzi, ha valaki nem őszinte?
Tudományos magyarázat is van a dologra
Ami ráadásul nagyon szép: a kutyák szinte belelátnak a szívedbe. Hihetetlenül érzékenyek a testbeszédre, a hangszínre, sőt, még a hormonális változásokra is. Egy 2017-es kutatás például kimutatta, hogy képesek érzékelni az ember stresszhormonjait – márpedig, ha valaki ideges, rejteget valamit vagy hazudik, annak a testében is nyoma marad. A kutyák pedig ezt kiszagolják és akkor is detektálják, ha az adott stressz nem kifejezetten nekik szól vagy miattuk van. Olvass még a témában
Amikor valaki barátságosan mosolyog, de közben a teste feszült, a hangja túl magas vagy túl mély lesz, esetleg a lélegzete kapkodó, akkor ezek mind ellentmondásként csapódnak le a négylábúak számára.
Bár szeretnénk őket megannyi tulajdonsággal felruházni, a kutyák nem erkölcsi alapon döntenek, nem tudják, ki a rossz ember és ki a jó. De az ellentmondásokat nagyon is érzik és veszélyt szimatolnak belőle. Ilyenkor nem fognak barátkozni: lehet, hogy csak távol maradnak, lehet, hogy morognak, de az biztos, hogy valamilyen formában jeleznek.
