Egy 2017-es kutatás az emberek boldogságérzetét vizsgálta Észak-Amerikában, illetve Európában, és kiderült, hogy azok boldogabbak és elégedettebbek életükkel, akik a mindennapi szükségszerű, de nem élvezetes teendőket és házimunkákat másokkal végeztetik.
Ezalatt olyan tevékenységeket kell érteni, mint fűnyírás, takarítás, vasalás, illetve a mindennapi főzés helyetti ételrendelés. A pszichológusok szerint ezzel tulajdonképpen az emberek időt vesznek maguknak, amit az utálatos munka helyett magukra fordítanak. Heti egy mozi vagy baráti összejövetel is jelentősen megnövelheti boldogságérzetünket.
Egy kanadai kutatásban az embereknek adtak heti negyven dollárt, amit „időmegtakarító” dolgokra költhettek. Valaki a kertjét tetette rendbe, vagy takarító személyzetet rendelt, míg mások főzés helyett étteremben vacsoráztak. A következő héten a negyven dollárt csak anyagi dolgokra költhették a kutatásban résztvevők. Egyesek bort vettek, mások ruhát vagy társasjátékot. Olvass még a témában
A két hetet összehasonlítva kiderült, hogy a résztvevők azon a héten voltak elégedettebbek és jobb hangulatúak, amikor a pénzen nem tárgyakat, hanem szabadidőt vásároltak.
De nem mindenki hajlandó erre. Egyik barátnőm (kétgyermekes családanya), illetve nagybátyámék, (ahol több generáció él egy fedél alatt egy hatalmas házban) például azt vallják, hogy sosem engednének be idegeneket az otthonukba. Nagybátyám a nagy kertet is inkább maga gondozza minden hétvégén, pedig rengeteg ideje elmegy vele, de ő azt mondja, élvezi. Ennek ellenére én már láttam, amikor a fiait próbálta meg rávenni a fűnyírásra.
A barátnőm pedig közölte, hogy ő csak olyan élelmiszert hajlandó megenni és a gyerekeinek adni, amit ő maga vásárolt, szagolt, tapintott, kóstolt, illetve csak ő főzheti meg. Nem vagyunk egyformák.
Több barátnőm – és főleg agglegény fiú ismerősöm – is van, aki előszeretettel veszi igénybe heti szinten takarítónő segítségét és nagyon elégedett, habár pár negatív élményt tőlük is hallottam.
Egyszer egy barátnőm nagytakarítást rendelt, ám hazaérve konstatálta, hogy csak felszínes munkát végeztek – egyből reklamált és másnap egy két fős brigád rendesen befejezte a takarítást. Tomi barátom pedig azt mondta, másfél-kétévente kénytelen lecserélni a takarítónőjét, mert „elszemtelenednek” és egy idő után már akkora „haverokká” válnak, hogy nem takarítanak lelkiismeretesen, illetve sokszor mondják le és teszik át kényük-kedvük szerint az érkezésük időpontját.
