Váczi Rozi pedig egyenesen egy varázslatos márkát álmodott. A matyodesign gyönyörű modern ruhadarabokon, kiegészítőkön keresztül mutatja be a magyar kultúra egy nagyszerű részét.
Minden az egyik matyó településen kezdődött
Váczi Rozi már születése óta kötődött Matyóföldhöz. „Gyerekkorom első öt évét Tardon töltöttem. Tard a három matyó település egyike. Matyó falidíszek, párnák és asztalterítők között nőttem fel, amit gyerekként nem tudtam értékelni. 30 évesen első gyermekem születése után, nagyon erős szülés utáni depresszióval küzdöttem, és a családom úgy döntött, hogy levisz Tardra a nyárra, hátha a gyerekkori helyszín segít hamarabb kilábalnom a helyzetemből. Ezalatt volt a férjemnek a születésnapja, és azt az ajándékot gondoltam ki, hogy egy meglévő pólójára a gyerekkori dadánkkal hímeztetek egy matyó mintát. Ez a termék indította el a matyodesignt az útján”.

Kézzel hímzett csodák születnek
A matyodesign székhelye is maga Tard lett: „minden termékünket a Tardon felépített varrodában varrnak és mára már 45 hímző készíti rájuk a szebbnél szebb mintákat”. A tardi asszonyok kézzel készült hímzései pedig valóban gyönyörűek és modernek is egyben: találhatunk többek közt elegáns hosszú ruhára, kabátra, farmer rövidnadrágra, ingruhára, neszeszerre vagy éppen hátizsákra varrt matyó mintákat is, amelyek már első ránézésre is gyönyörűek. De hogy kiknek is készülnek elsősorban ezek a remekművek?
„Azoknak a tudatos nőknek, akik az egyediséget szem előtt tartva szívesen fizetnek többet egy termékért és értékelik az egyes darabok társadalmi hatását is”.

Igazi matyó minták, amelyek sokáig tartanak
„Nagyon szigorú színekkel készül az eredeti matyó hímzés, összesen hét színt használnak, pontosan tudva, hogy melyikkel mit hímezhetnek. Pl. a matyó rózsa mindig piros, egy kis kékkel és egy sárga pöttyel a közepén” – mondja Rozi, ha pedig alaposan megnézzük a matyodesign termékeit, akkor jól láthatjuk, hogy valóban mennyire egyedi és különleges ez a hímzés, és ezen holmik esetében attól sem kell tartanunk, hogy hamar elkopnának.
„Ezek a termékek nagyon időtállóak, a hímzések akár 20-30-50 évig megmaradnak gyönyörűnek. Nem fog szembejönni ugyanaz a termék, így a termék a viselőjét is egyedivé teszi”.

Tardra is szeretettel várnak
Ha téged is elvarázsol a matyó hímzés, akkor a matyodesignnek köszönhetően nemcsak csodaszép holmik megvásárlására van lehetőség, hanem túra keretében arra is, hogy egy kicsit belelássunk, milyen is az élet Tardon. „Tard egy jó értelemben vett pici parasztfalu. A túra a tardi valóságot mutatja be, azokat a programokat élheti át a résztvevő, amit a tardi asszonyok nap, mint nap csinálnak. Emellett egy nagyon csöndes és nyugodt környezet, ahol az ember könnyen elfeledi a városi rohanást és tényleg le tud lassulni, esetleg még a telefonját is leteszi a végére. Idén szeptemberben pedig a matyodesign vendégház is megnyitotta a kapuit, ami még több okot ad arra, hogy ellátogassunk Tardra.

Nyitófotó: matyodesign
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!