Pedig ha megismerjük önmagunkat, akkor az ágyban is felszabadultabbak leszünk, és a gyönyört is könnyebben érjük el.
Gyerekként
Természetesen először gyerekként kerülünk kapcsolatba a saját szexualitásunkkal. Méghozzá igen korán, bár az igaz, hogy ezek a kezdeti szárnypróbálgatások még nem tudatosak. Az első jellemző hibát itt követik el az emberek, melynek későbbi következménye a lányok bátortalansága a maszturbálás terén. Amikor ugyanis egy kisfiú játszik magával, a felnőttek csak nevetgélnek rajta, ha azonban egy kislány keze közelít a lába közé, akkor rögtön rászólnak. Olvass még a témában
Ez a 6 csillagjegy páros teljesen összeférhetetlen a kapcsolatokban
„Utálom, amikor szakítással fenyegetőzik” – Ezek a női viselkedésminták ölik meg a kapcsolatot, a férfiak szerint
„Az asszony barkácsol a garázsban, én pedig főzök” – Férfiak történetei, amikor a feleség a ház ura
Figyelmeztető jelek a tudatalattidtól, hogy nem ő a megfelelő pasi
Ezzel csak azt érik el, hogy a férfiakkal szemben a nőkben kialakul egy olyan nézet, ami szerint a maszturbálás bűnös dolog, semmi esetre sem szabad élni vele. Sajnos, a tanulási folyamat a későbbiek folyamán sem lesz jobb, mivel a kicsiként kialakított gát akadályozza a természetes szexuális fejlődést. A fiúk esetében ebből a legtöbb esetben nincsen gond. Fiatalon gyorsan rájönnek, hogyan szerezhetnek maguknak örömöt, és rendszeresen élnek is ennek a lehetőségével.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




