A szakítás néha inkább megkönnyebbülés, mint fájdalom
Amikor pár hét múlva szakítottunk, nem volt nagy dráma. Ültünk a lakásában, a konyhaasztalnál, ő valami olyasmit mondott, hogy „szerinted is furcsa már ez az egész, nem?”, én pedig csak bólintottam, mert tényleg furcsa volt, csak nem egészen abban az értelemben, ahogy ő gondolta. Nem veszekedtünk, nem sírtam a taxiban hazafelé, inkább egyfajta megkönnyebbülést éreztem, amitől aztán rosszul lettem, mert mi van, ha ez azt jelenti, hogy nekem valami baj van a szeretettel?
Azóta is néha eszembe jut az a kilenc óra ötvenkettő, a sötét telefonkijelző és az, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha akkor este egyszerűen csak fáj a csend. Legalább tudtam volna, mihez kezdjek vele.
Talán éppen ez a legnehezebb az elengedésben: nem mindig egy nagy veszekedés vagy egy fájdalmas felismerés jelzi, hogy valami véget ért. Néha csak azt veszed észre, hogy már nem várod azt, amire korábban minden este vágytál. Olvass még a témában
„Így szabotáltam magam évekig” – nők, akik csak „rosszfiúkkal” jártatok, mi a sztoritok?
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Ne igyál, legyél vékony és szerény, de a tetkó tilos!” – Szegény nőként így vonzz be gazdag férjet
„Kedvencből egycsapásra idegen lettem” – a férjed családja nem a te családod
Következő cikkünkA legrosszabb mondat, ami egy párkapcsolatban elhangozhat – ugye te sem tűröd?Van olyan mondat, amely egyetlen pillanat alatt képes megkérdőjelezni mindazt, amit magadról gondolsz. Különösen akkor fáj, ha attól hallod, akinek a szeretetében és támogatásában elvileg biztonságra kellene találnod. Egy párkapcsolatban természetesek a viták és a nézeteltérések, de van egy határ, amelyet nem lenne szabad…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
