Tikal volt a maja civilizáció gazdasági és szertartási központja. Kőpalotái és templomai azonban soha nem épülhettek volna meg egy létfontosságú anyag feletti uralom nélkül.
Tikal hatalmas kőpalotái és templomai mind a Nap égi útját követik, egyszerre tanúskodva a maja építészek és csillagászok kiválóságáról. De a maják soha nem lettek volna képesek megjósolni pontosan a napfogyatkozásokat, és ezek az emlékművek soha nem emelkedtek volna fel az ég felé, ha a majáknak nem sikerül uralmuk alá hajtani valamit, ami sokkal fontosabb volt a túléléshez: a vizet.
Mivel a közelben nem voltak folyók vagy tavak, a majáknak hatalmas víztározók hálózatát kellett létrehozniuk Tikalban, hogy elegendő csapadékvizet gyűjtsenek össze és tároljanak a régió esős évszakában. Ebből élt meg a szárazabb időkben a régió népes lakossága. A becslések 40 000 és 240 000 ember között laktak a városban, és 4-6 hónapon át kellett kitartania a vízkészleteknek. Ezek a tározók elősegítették a több mint 1000 éves maja jelenlétet Tikalban.
Tavaly a modern tudományos technikákat alkalmazó régészek a maják hidrológiai teljesítményének egy egészen új mélységét tárták fel. A Tikal tározóiból vett üledékmagok azt mutatják, hogy a maják létrehozták a legrégebbi ismert vízszűrő rendszert a nyugati féltekén.
A maja víztisztító rendszer
A maja víztisztító rendszer annyira fejlett volt, hogy egyik legfontosabb anyagát, a zeolitot ma is széles körben használják a vízszűrőkben. A zeolitok többnyire alumíniumból, szilíciumból és oxigénből álló vulkáni ásványok, amelyek akkor keletkeznek, amikor a vulkáni hamu lúgos talajvízzel reagál. Különféle fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra a nehézfémektől az apró mikrobákig terjedő szennyeződések kiszűrését.