Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A magyar Nobel-díjas, aki túljárt a...

A magyar Nobel-díjas, aki túljárt a nácik eszén

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Csodák márpedig vannak

Hevesy elhagyta Dániát, és nem is tért vissza, csak miután a háborúnak vége lett. Amikor felkereste a labort, legnagyobb meglepetésére a hatalmas felfordulás közepén megtalálta a királyvízzel teli üveget, éppen ott, és éppen olyan sértetlen állapotban, mint ahogyan hagyta.

Hevesy ez után visszanyerte az aranyat az oldatból, és vissza is küldte azt Stockholmba, a Svéd Akadémiára, ahol a Nobel Alapítvány ugyanezt az aranyat felhasználva újraöntette a díjakat, és 1952-ben visszaadták azokat jogos tulajdonosaiknak.

Budapestről Bohr intézetéig

Hevesy György 1885-ben született egy kikeresztelkedett, budapesti zsidó családban, nyolc gyermek közül az ötödik volt. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen kezdte meg, de doktoriját már Freiburgban szerezte fizikából.

Olvass még a témában

Tudományos karrierje akkor kezdett felfelé ívelni, amikor a Mengyelejev táblázat utolsó, 72-es számú elemét azonosította – ez után rengeteg állást felajánlottak neki, és több egyetem is díszdoktorává fogadta. A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben választotta tagjai közé. 80 éves korában hinyt el Freiburgban, hamvait azonban a család kérésére Budapesten helyezték örök nyugalomra.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.