A minap töltöttem be a harmincat, ami azt jelenti, hogy életem durván harmadán túl is vagyok. De tudjátok mit? Ez nem is annyira rossz dolog!
Mi nők, hajlamosak vagyunk ehhez az életkorhoz közeledve görcsös pánikba esni, pedig nincs miért, hiszen a harmadik X-hez érve rengeteg olyan dolog birtokában vagyunk, amire nem is gondolnánk!
Bölcsebb lettem
„A jó nő olyan, mint a jó bor, a korral nemesedik” – tartja a mondás, és bármennyire is közhelyes ez, tényleg így van!
Az idő múlásával megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amiket elértem. Megtanultam, hogy türelmesnek kell lennem önmagamhoz, és nem szabad alábecsülnöm a saját képességeimet. Sőt, nem csak a saját sikereimet értékelem jobban, de mások sikerének is tudok őszintén örülni.
Most már azt is tudom, hogy az ember népszerűségét nem a nagy baráti társaság adja, hanem az, ha van legalább egy olyan barátja, akire ha kell, élete végéig számíthat.
Tudom, mit akarok
És ez most nem az a „tudom, mit akarok”, amit a húszas éveimben mondtam, hanem tényleg tudom mi az, amit még szeretnék elérni és mi az, ami teljesen fölösleges időpocsékolás.
Például nem fogok kitűzni magam elé elérhetetlen célokat, nem fogok feleslegesen megtanulni japánul és nem fogok elutazni a világ másik pontjára, ha nem akarok igazán.
Az élet nem egy verseny, ahol pontokat kell szereznünk az előrejutáshoz. Az életünket úgy kell élnünk, hogy az a saját egyéniségünkhöz igazodjon!
Hivatalosan is felnőttem
Bár már egy ideje nem a szüleimmel élek és önellátó vagyok, azért mégis akadtak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy még szükségem van a családi ház biztonságára és anyu finom főztjére.
Amikor azonban az ember betölti a harmincat, valami megváltozik és akarva akaratlanul átkapcsol valami az agyban.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mostantól már nem fogok anyukám főztjére gondolni, de azért inkább megtanulom én is úgy készíteni azt a fránya levest, hogy ha majd egyszer lesznek gyerekeim, akkor majd ők is hasonlóan érezzenek, mint én annak idején.
Semmiről nem vagyok lekésve
Úgy a húszas éveink közepétől elindul egy eljegyzési, esküvői és harminchoz közel már a baba dömping is. Én, aki ekkor még csak tartós párkapcsolatban sem vagyok, persze nyilván kétségbe esem, hogy illene már valamit produkálni. Nem csak a barátnőim, de a családom is árgus szemmel figyelik minden lépésemet.
Amikor meg végre lesz egy pasim, akkor a családi ünnepek alkalmával több ízben előkerül, hogy akkor mi most mégis mikor fogunk már összeházasodni hogy legalább anyukám már hadd babázzon. Nyilván minden korszaknak megvannak a maga elvárásai, de ha az ember még nem érez magában elég affinitást ezekhez, akkor az a legjobb, ha úgy csinálja, ahogy neki a legjobb.
Például sosem késő világot látni, új dolgot tanulni, új embereket megismerni.
Azért még nem kell eltemetni!
Az embertől harminc éves korára elvárnak egy bizonyos fokú komolyságot, hiszen nem csak a magánéletben, de a munkában is felelősségteljesnek kell lenni.
Éppen ezért a hétköznap esték és talán már a hétvégék is több pihenéssel és kevesebb bulizással járnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy harminc évesen unalmasnak kell lenni, hiszen ezer más dolgot is lehet csinálni!
Sőt, egy laza házibulival egybekötött baráti társasozás sokkal jobban tud esni, mint egy macskajajjal végződő bulis este.
30 lettem, és jól vagyok, köszi!
