Azok vagyunk, amit kapunk
Az előző példán haladva, felnőttként mindkét életút során hiányból táplálkoznak majd, ez lesz az életük középpontja. Mindent megtesznek majd, hogy az ellenkezőjét cselekedjék annak, amit a szüleik, de sérelmekkel nem lehet csatát nyerni. A sérelmek feldolgozása pedig ott kezdődik, hogy elkezdjük megérteni a szüleinket. Nem elfogadni, csak megérteni. Ezzel párhuzamosan pedig meglátjuk azt a sok jót, amit viszont örököltünk tőlük.
Lehet, hogy kevesebb törődést kaptunk részükről, amit már soha nem lehet visszacsinálni, viszont lehet, hogy a munkabírásban egy olyan pozitív mintát láttunk otthon, ami aztán ránk is ilyen hatással lett.
Ha pedig a szülők nem tudták biztosítani a vágyott anyagi javakat gyerekeik számára (ami persze minden szülő legnagyobb rémálma), felfedezhetjük, hogy mindezek hiányában is, mennyi szeretetet adtak és milyen erős családi bázist teremtettek. Lehet, hogy ez a minta lesz a mi családunk alapja is, de már egy általunk kialakított, jobb verzióban. Tehát a pozitív transzgenerációs minta igenis létezik, csak ezt még az út kezdetén nehéz észrevenni, sérelemmel teli szívvel.
