6 dolog, amit sok szülő megbán a gyerekneveléssel kapcsolatban

Címlap / Életmód / 6 dolog, amit sok szülő megbán a gyerekneveléssel kapcsolatban / 2. oldal

6 dolog, amit sok szülő megbán a gyerekneveléssel kapcsolatban

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Állandó idegeskedés

Az első babádnál természetes, hogy nagyon aggódsz érte, és még a legapróbb köhintésre is felkapod a fejed. Aztán ahogy megérkezik a második vagy harmadik gyermek, ez az aggodalom alábbhagy, de valljuk be, el sosem tűnik.

Sok szülő érzi úgy, hogy ez volt az egyik legnagyobb hiba, amit a gyerekek nevelésénél elkövettek. Olyannyira sok időt töltöttek a félelemmel, az idegeskedéssel, hogy ez teljesen felemésztette őket, és nem maradt erejük élvezni azt, hogy milyen igazából egy kicsi gyerek mellett az élet. 

Hibás prioritások

A legtöbb szülő azt vallja, hogy az életben a legfontosabb dolog a család. Azonban sokszor a tetteink nem tükrözik a szavainkat, és a hétköznapok forgatagában elfeledkezünk a valós prioritásainkról.

Olvass még a témában

Fontosabbá válik a munka, a ház körüli tennivalók, a takarítás és főzés, miközben a kirándulásokra, közös játékokra már nem marad idő. Ez az egyik leggyakoribb dolog, amit az emberek idősebb korukra bánnak a gyereknevelésben.

Sokan úgy érzik, hogy inkább tolniuk kellett volna a visszatérést a munkába. Az apukák úgy vélik, hogy többet kellett volna otthon lenniük, amíg kicsik voltak a gyerekek, hiszen ezt az időt sosem kapják vissza.

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.