A 6 legjobb film a nők küzdelmeiről és elfogadásáról

A 6 legjobb film a nők küzdelmeiről és elfogadásáról

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A 6 legjobb film a nők küzdelmeiről és elfogadásáról

A történelem során a nők nagyon sokat küzdöttek azért, hogy emberszámba vegyék őket, aztán azért, hogy legyenek jogaik, azért, hogy szabadok legyenek, azért, hogy szavazhassanak, azért, hogy egyenlő bánásmódban részesülhessenek. Sok-sok film is készült ezekről a küzdelmekről. Íme, a mi listánk.

A számolás joga (Hidden Figures, rendezte: Theodore Melfi, 2016)

Ez az életrajzi dráma nemcsak a nők jogairól, hanem a feketék jogairól is szól egyben. A történet ugyanis a ’60-as évek Amerikájában játszódik, amikor is finoman szólva a feketéket nemigen vették emberszámba. Ebben a helyzetben próbál boldogulni az amerikai űrkutatás központjában, a NASA-nál három briliáns elméjű, fekete nő, Katherine Johnson, Mary Jackson és Dorothy Vaughan.

Az előítéletek és a kirekesztés olyan formáival kell szembenézniük, ami emberi mivoltukban is megalázza őket, holott élő, emberi számítógépek ők. Olyan elmével, aggyal megáldott szakemberek, akik megoldást tudnak olyan problémákra, amelyekre mások nem. De nekik küzdeniük kellett azért, hogy azzal foglalkozhassanak (emberi körülmények között), amiben ők voltak a legjobbak. 

 

Mustang (Rendezte: Deniz Gamze Ergüven, 2015)

Öt lánytestvérről szól a történet, akik Törökországban, vidéken élnek, ahol a szokások évszázadokkal ezelőtti időkbe repítenek vissza. A lányokat megbélyegzi a közösség, mert ártatlanul, játszadozva együtt fürdőztek néhány fiúval. A lányok családja szeretné elkerülni a szégyent, ezért a lányokat – annak ellenére, hogy még kiskorúak – elkezdik férjhez adni. A lányok mind különbözően reagálnak erre, de igazán egyikük sem lelkesedik a hatalmas változásért. 

 

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»