A legjobb barátnőm állandó versenytársának tekintett – így jöttem rá, hogy jobb kilépni ebből a barátságból

Címlap / Életmód / Lélek / A legjobb barátnőm állandó versenytársán...

A legjobb barátnőm állandó versenytársának tekintett – így jöttem rá, hogy jobb kilépni ebből a barátságból

🎥 Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint

Egy ponton rájöttem: ez már nem barátság

A valódi barátság feltétel nélküli öröm a másik sikerei felett. Hogy egymás mellett álltok jóban és rosszban, és akár egy sikeredet, akár egy kudarcodat akarod megosztani, nem kell félned attól, hogy a barátod mit gondol majd rólad – egyszerűen csak tudod, hogy támogat. Ebben a kapcsolatban viszont már rég nem éreztem magam biztonságban. Olyan volt, mintha mindig vizsgáztatnának. És ha nem teljesítettem jól, jött a leereszkedő sajnálkozás – ha meg túl jól ment, jött az irigység.

Amikor ezt felismertem, a barátságunk elkezdett lassan kihűlni, de így sem volt könnyű egyértelműen meghúzni a határokat. Nem egyik napról a másikra szakítottam meg a kapcsolatot. Először csak kevesebbet beszéltünk, aztán egyre ritkábban találkoztunk. Nem volt nagy jelenet, nem volt ajtócsapkodás. Csak egy csendes elengedés. A döntésem viszont hatalmas megkönnyebbülést hozott.

Egyértelművé vált, hogy a hosszú közös múlt nem elég, és akárcsak egy kapcsolatban, egy barátságban is van, hogy el kell ismerni, ha a másik ember közelsége nem tesz jót nekünk. Hogy fájt-e a barátságot elengedni? Persze, hogy igen. Megviselt, éppúgy, ahogy egy szakítás viseli meg az embert. De rájöttem, hogy a kapcsolat, amit gyászolok, már nem létezik. És bármennyire is próbálok a másik emberhez ragaszkodni, már nem is lesz többé.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!

5+1 mód, ahogyan a reggeli séta megváltoztatja az életedKövetkező cikkünk5+1 mód, ahogyan a reggeli séta megváltoztatja az életed
KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.