Őszintén hiszem, hogy egy valódi barátság igazi jele az, hogy össze lehet benne veszni egymással. Hogy lehet a másiknak rossz napja, hogy mondhat olyat, amilyet megbán, és amiért később bocsánatot kér, mert a kapcsolat van elég erős ahhoz, hogy lehessen hibázni benne. De vannak helyzetek, amikor, bármennyire fájdalmas is, be kell látni, hogy már nem erről van szó.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Velem ez egy évtizedes barátság során történt meg, ami a felszínen közelséget, valójában viszont folyamatos összehasonlítgatást, rejtett versengést és érzelmi kifáradást jelentett.
Utólag már persze sokkal könnyebb látni, mennyi ideig kerestem a kifogásokat. Egyszerűen fel sem merült bennem, hogy egy kamaszkorunk óta tartó barátság nem valami pozitív dolog lehet, ami értéket tesz hozzá az életemhez, hanem elvesz belőle. És persze nehéz is volt meglátni a rosszat is a másik emberben, akire éveken keresztül úgy felnéztem, és aki a bizalmasom volt. Pláne, hogy a helyzetek nem feketék vagy fehérek, az emberek pedig nem egyszerűen jók vagy rosszak.
A legjobb barátnőm intelligens, ambiciózus, határozott nő volt – és amikor először barátkoztunk össze, még a gimnáziumi padban ülve, éppen ezek a tulajdonságai vonzottak. Inspirált, motivált, úgy éreztem, vele jobb emberré válhatok. Aztán ahogy teltek az évek, egyre inkább azt éreztem, hogy minden sikert, amit elértem, méricskél, összeveti a sajátjaival – és mintha mindig próbálna eggyel előrébb járni.
Csak ártatlan vicc?
Amikor először mondta, hogy „na, ezt most te nyerted, de majd legközelebb”, nevettem. Hiszen egy kis egészséges versengés még jót is tesz, nem igaz? Még jobban motivál, hogy legközelebb még jobban tanuljunk egy dolgozatra, ha utána összemérhetjük az eredményeinket – és mindez csak játék, a lényeg az, hogy mindketten jó dolgozatot írunk, nem igaz?
Ahogyan azonban teltek az évek, és haladt előre az életünk, észrevettem, hogy mindig számontartja, kinek van jobb állása, ki keres többet, kinek sikerült előbb lakást vennie, vagy ki kap több elismerést a munkahelyén. A helyzet akkor vált igazán toxikussá, amikor már nem csak az volt a kérdés, hogy kinek vannak jobb ruhái vagy kiegészítői, de az is, hogy kinek állnak jobban (értsd: kin látszik meg jobban, hogy együtt járunk edzeni), és kinek mivel foglalkozik, mennyit keres a pasija, és milyen ajándékokat hozott neki.
Ez már nem inspiráció volt. Verseny. Ráadásul egy olyan verseny, amiben én sosem terveztem elindulni.
A cikk folytatódik, lapozz!
„A barátnőm irigy rám és a pasimmal flörtöl” – A mérgező barátság biztos jelei
