Szociális interakciók
Amikor egy gyerek először lép be az iskolaudvarra és döntést hoz arról, hogy játszik-e a többiekkel vagy egyedül marad, éppen azt szemlélteti, mennyire különbözőek vagyunk. Ez részben azért van, mert különféle dolgokat örökölünk a szüleinktől. Lehet, hogy egyikünk bátrabban lép oda a többiekhez, mert a szüleitől örökölte ezt a bátorságot, míg mások először inkább csak nézik, mi történik. Ahogy egy gyerek elkezd másokkal játszani, az megmutatja, hogy milyen is ő valójában, és ezzel közben tanul is a többiektől. Ez a tanulás és próbálkozás segít nekünk abban, hogy megtaláljuk a helyünket mások között. Így amikor barátkozunk vagy versenyzünk, egy kicsit mindig azt is választjuk, milyen örökséget adunk majd tovább a családunknak.
Érzelmi reakciók
Amikor valami váratlanul történik velünk, és hirtelen dühbe gurulunk, vagy könnyen sírva fakadunk, ezek az érzelmi reakciók olyanok, mint egy titkos örökség, amit a szüleinktől kaptunk. Elképzelhetjük ezt úgy, mintha egy régi családi fotóalbum lapozgatásakor találnánk rá egy régi képre, ami megmutatja, hogy nagyapánk vagy édesanyánk is hasonlóan reagált bizonyos helyzetekben.
Ezek az érzelmi minták, amiket ilyenkor követünk, részben az ősi családi történetünk részei. Ahogy növünk és fejlődünk, megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket az érzelmeket, hogyan változtathatjuk meg a reakcióinkat, vagy hogyan fejezhetjük ki magunkat jobban. Ez a folyamat olyan, mint amikor új képeket adunk hozzá a családi albumhoz, tiszteletben tartjuk a múltat, de közben a saját történetünket is hozzáadjuk.
Miközben a genetika iránytűként szolgálhat, javarészt a saját döntéseink és tapasztalataink határozzák meg, merre tartunk tovább. Nem mindig könnyű változtatni, de ha valami zavar bennünket saját magunkkal kapcsolatban, akkor próbáljuk meg a kezünkbe venni az irányítást és alakítsunk rajta.
Fotók: istockphoto.com, pexels.com
Ezek az érzelmi minták, amiket ilyenkor követünk, részben az ősi családi történetünk részei. Ahogy növünk és fejlődünk, megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket az érzelmeket, hogyan változtathatjuk meg a reakcióinkat, vagy hogyan fejezhetjük ki magunkat jobban. Ez a folyamat olyan, mint amikor új képeket adunk hozzá a családi albumhoz, tiszteletben tartjuk a múltat, de közben a saját történetünket is hozzáadjuk.
Miközben a genetika iránytűként szolgálhat, javarészt a saját döntéseink és tapasztalataink határozzák meg, merre tartunk tovább. Nem mindig könnyű változtatni, de ha valami zavar bennünket saját magunkkal kapcsolatban, akkor próbáljuk meg a kezünkbe venni az irányítást és alakítsunk rajta.
Fotók: istockphoto.com, pexels.com
