Mi a leggonoszabb dolog, amit egy férfi mondott neked és a mai napi fáj?

Az exem betépve jött haza, ami nagy szeretet-áradatban nyilvánult meg nála. A kezébe fogta az arcom és elmondta, mennyire szeret, hogy el sem tudná képzelni az életét nélkülem. Majd szórakozottan hozzátette, hogy sosem gondolta, hogy ez a kapcsolat ilyen jól fog alakulni, mivel csak „B-terv” voltam.

A barátom - akire azt hittem, hogy ő az igazi - egyik este bemondta, hogy időnként igazán hozhatnék haza valami csajt, úgyis úgy nézek ki, mint egy leszbikus. (Tudom, hogy nem kellett volna, de emiatt a beszólása miatt műttettem meg a mellem és növesztettem meg a hajam.)

Haverokkal fociztunk, én álltam a kapuban és kivédtem egy erős lövést. Mindenki ujjongott, a pasim pedig vigyorogva beszólt, hogy: „Nézzenek oda, a végén kiderül, hogy jó vagy valamiben.”

Esküvő után gyorsan jöttek a (tervezett) gyerekek, az egyik kicsi volt, a másik pici, egész nap utánuk rohangáltam, estére hullafáradt voltam. Nem volt energiám szexelni és volt, hogy nem volt időm főzni, például amikor orvoshoz mentem a gyerekekkel. Az egyik veszekedés során a volt férjem azt vágta a fejemhez, hogy „haszontalan” vagyok a számára. Ezek szerint ő csak szexelni és főzni tartott engem.

„Te vagy a gond, a hangod is idegesít, utálom, amikor hozzám érsz.” Ezt a férjem mondta, amikor mogorván jött haza, én pedig megöleltem és megkérdeztem tőle, mi a gond.

A volt barátommal és a haverjaival társasjátékoztunk. Ők már iszogattak kicsit, mire én megérkeztem és jól ismerték a játékot, én akkor játszottam először. Nem nagyon magyarázták el a szabályokat, de próbáltam belejönni. Amikor rosszul léptem vagy kimaradtam, a barátom mindig ingatta a fejét, majd közölte, hogy kezd aggódni az „agyi kapacitásommal” kapcsolatban. A haverjai jót röhögtek, én pedig kimentem a fürdőszobába sírni.

A vőlegényem öccse mondta, hogy: „Peti szebb lányokkal szokott kavarni, bár te is szép vagy, ha kisminkeled magad!”

„Nincs személyiséged, csak ülsz és hallgatod, ahogy beszélgetünk. Láthatatlan vagy, ha soha többet nem jönnél, senki sem venné észre.” Ezt az a fiú mondta, akivel három éve jártam és boldog voltam, amiért szuper közös baráti társaságunk van. Otthagytam a srácot az egész bagázzsal együtt és azóta új barátaim vannak, de a mai napig eszembe jut, hogy valóban láthatatlan vagyok-e.

Egyetemen elkezdtünk haverkodni egy sráccal, a barátságból randi lett, amiből - részemről legalábbis – hatalmas szerelem. Három éven keresztül együtt voltunk és én már azon gondolkodtam, hogy ha felköltözünk a fővárosba, majd hol helyezkedünk el és veszünk ki albérletet. Már az esküvőnket is elterveztem, néha viccesen szóba is került köztünk, hogy majd a gyerekeinket hogy fogják hívni. Egyik este összebújva néztünk valami filmet és a fülébe súgtam, hogy szeretem.

Ekkor kikapcsolta a tévét, hozzám fordult és azt mondta, ugye én is tudom, hogy amint megkapjuk a diplománkat, elválnak útjaink? Megszólalni sem tudtam, csak néztem, mint akit leforráztak. A végső döfés az volt, amikor nevetve megsimította az arcom és azt mondta: „Jajj, nemár, ugye te sem gondoltad, hogy ez több lesz, mint egy egyetemi románc..?” Ennek lassan húsz éve, de hazudnék, ha azt mondanám, túltettem magam rajta.

„Elhívhatlak randira?” kérdezte a helyes srác a gimiben. „Igen.” mondtam megilletődve, majd közölte, hogy április elseje van és jót röhögtek a haverjaival.