Sok partner szájából elhangzik ez a mondat, de mi történik akkor, ha a másik valóban keres mást?
VIDEO A sminkmester megmutatja, hogyan rajzolj profi tusvonalat magadnak
Szó szerint
Évek óta próbáltam a legrugalmasabb, legmegértőbb barátnő lenni úgy, hogy az égvilágon semmit nem kaptam viszonzásul. Amikor ezt felvetettem, megkaptam, hogyha nem tetszik, keressek mást. Gondoltam egyet és ráírtam a volt osztálytársamra, akivel már fél éve csetelgettünk, teljesen ártalmatlan módon. Felvetettem egy találkozót, ami olyan jól sikerült, hogy egy hét múlva átköltöztem hozzá és három éve vagyunk együtt.
Panna
Panna – a kolléganőm – és Barni négy évig voltak házasok. A kolléganőm már az első fél évben említette, hogy a férje lelkesedése nagyon hamar alábbhagyott és minden kedveskedése elpárolgott a kapcsolatból. Barni már nem ment elé a munkahelyére, nem vitte vacsorázni, nem vitt virágot és ráadásul semmiféle kettesben töltött programra sem volt fogékony, amit Panna szervezett.
Négy év után Panna elmondta neki, hogy magányos a házasságukban. Barni nem tiltakozott, nem védekezett, csak vállat vont és azt mondta, ha ez nem jó neki, keressen mást. Négy év után ennyi telt tőle.
A lány sírni sem tudott, csak arra gondolt, hogy miért tűrt és küzdött évekig, amikor a férjének ő ennyit (semmit) sem jelent. Szó nélkül bement a hálószobába, elővette a bőröndjét és nyugodtan elkezdett pakolni. A férje színjátéknak nézte az egészet és nem is próbálta megállítani, csak akkor kezdett pánikba esni, amikor a nő már egy hete nem vette fel neki a telefont. A válóperes tárgyaláson már sírva könyörgött neki mindenki előtt, de Panna rá sem nézett. Később azt mondta nekem, hogy a válás óta úgy érzi magát, mint egy elszáradt növény, amit meglocsoltak és újra életre kelt.
