Halk szavú, harmincas évei közepén járó hölgy, egyike azoknak a szülőknek, akik sosem álltak le trécselni a folyosón a többi anyukával, ő nem nézett föl a gyerek mellett guggoltában, amikor hallotta: új érkező kezdett öltözködni a mellettük lévő szekrénynél. Nagy gonddal, hosszasan öltöztette ötéves kislányát, aki megadóan tűrte, kezében maciját szorongatva.
Az édesapát sosem látták az óvónők, mindig az anya jött; korán hozta Esztit, mert sietett a munkahelyére, aztán, ahogy végzett, rohant a gyerekért, de hát a nyolc óra munkaidő, plusz az egy-egy órányi utazás oda meg vissza, megnyújtotta a kislány óvodában töltött idejét. Kézen fogva vezette Esztit a csoportba, elbúcsúztak, mindkettejük szemei könnyben úsztak. Eszti leült egy székre, szemben az ajtóval, s amíg anyja meg nem érkezett érte délután, jóformán el sem mozdult onnan. Várta őt, maciját ölelve. A néhány hónapja tartó jelenség már kezdett kínossá válni. Ekkor döntöttek úgy az óvónők, hogy jelzik az édesanyának: érdemes lenne felkeresni az óvoda pszichológusát.
A háttér
Olvass még a témában
Férjével már régóta nem kommunikált az anya, szívesen külön költözött volna, hiszen évek óta már csak egymás mellett, s nem együtt éltek. A lakást azonban hitelből vették, melyet közösen törlesztettek, s ami miatt nem is tudták volna egykönnyen eladni. A feleség hosszú ideje kislányával aludt – nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is.
