Külső és belső célok, extrinzik és intrinzik motiváció – melyik hogyan hajt minket?

Külső és belső célok, extrinzik és intrinzik motiváció – melyik hogyan hajt minket?

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Külső és belső célok, extrinzik és intrinzik motiváció – melyik hogyan hajt minket?

Mindannyiunkban működnek hajtóerők, amelyek a viselkedésünket, tetteinket generálják. Vannak dolgok, amiket saját örömünkre, nagy energiák befektetésével, lelkes odaadással csinálunk, másokat meg csak muszájból, kötelességből. Az ösztönző erők eltérőek lehetnek – a külső és belső céljaink pedig meghatározzák a tetteinket, döntéseinket.

Elégedettek akarunk lenni

Minden reggel, amikor felkelünk az ágyból, belekezdünk a napi rutinba, felöltözünk, elindulunk a munkahelyünkre, az iskolába, a gyerekekkel az oviba, valami hajt, mozgat minket. A melóhelyen vagy a suliban szintén meg akarunk felelni, teljesíteni vágyunk, alkalmazkodni, magas életszínvonalon élni, de közben vágyunk arra is, hogy elégedettek legyünk azzal, amit csinálunk. Jól akarunk keresni, de kerülnénk a stresszt. Olyan barátokat szeretnénk, akikre számíthatunk, és mi is szeretnénk megbízható barátok és társak lenni.

Este, lefekvéskor pedig szívesen gondolnánk úgy vissza a napunkra, hogy pótolhatatlanok voltunk ma is valamiben, értelmesen telt az idő, és érdemes lesz holnap is felkelni. Szeretnénk hinni, hogy az, aki vagyunk, fontos, kell, értékes.

Külső és belső célok

A mély, belső szükségletek, azaz a belső célok belénk kódolt, biológiailag meghatározott igényekhez kötődnek. Ilyen a személyes fejlődés, a másokkal való boldog, kiegyensúlyozott kapcsolat, a biztonság érzésének igénye. A külső, társadalmi elvárásokból eredő célok közt a hírnév, a gazdagság, a pozíció iránti vágy, az irigylésre méltó kinézet is szerepel.

Intrinzik motiváció

Az intrinzik motiváció önjutalmazó motiváció. A cselekvés motivációja konkrétan a cselekvésben, a tettben rejlő élvezet maga. Amikor valaki nem azért űz egy sportot, mert a szülei várják el tőle az, hanem imádja csinálni, magától felkel hajnalban, hogy elkezdje az edzést. Belső motiváció hajtja a festőművészt, aki az alkotásán képes hónapokig pepecselni, a modellezőt, aki aprócska, miniatűr világot épít fel, évekig, évtizedekig munkálkodik azon, hogy mutatós, esztétikus legyen a végeredmény.

Külső és belső célok, extrinzik és intrinzik motiváció – melyik hogyan hajt minket?

Belső kényszer vezeti az alulfizetett, de lelkiismeretes nővéreket, egészségügyi dolgozókat.

Azokat is a belső erők hajtják, akik maguk örömére utazgatnak, felfedeznek, új kihívásokat keresnek, új sportokat próbálnak ki, belekezdenek munka utáni, hétvégi tanfolyamba.

A hangsúly nem a végeredményen van, hanem a folyamaton. Az edzés maga élvezet – nem csak a győzelem és az érte kapott elismerés adják a pozitív élményt.

A flow-élmény átélésekor az ember teljesen elmerül abban, amit csinál, élvezi, ahogy feloldódik egy munkafolyamatban. Olyan ez, mintha szinte lebegnél. Ritka nagy öröm, ha találsz olyan munkát, hobbit, amiben megélheted ezt.

Extrinzik motiváció

A társadalom, a környezet, a szülők, a főnök, a normák elvárások elé állítják az embert. Van, aki azért tanul jól, mert a szülei elvárják tőle, hogy bejusson egy általuk kijelölt egyetemre, válasszon egy jól fizető szakmát. Sokan érzik úgy, hogy a munkájuk nem a szívügyük.

Csinálják a feladatokat, de nem lelkesedésből, hanem a pénzért, a jutalomért, az előrelépés lehetősége miatt.

Nem egy ügy fontosságáért, egy értékes célért, hanem anyagi javakért, bejelentett munkaviszonyért, biztos jövedelemért. Érthető okok, hiszen a megélhetés, az egzisztenciális biztonság nagyon fontos. A teljes lelki békét sajnos azonban nem hozza meg.

A külső motiváció eszköz jellegű. A büntetéstől való rettegés, a szülő, főnök haragjától való félelem éveken át motiválhat ugyanabban a munkában, sportban. Az elvárás ösztönöz, nem a cselekvésben lévő öröm. Nem tudjuk megúszni, hogy legyenek ilyen területek, tettek az életünkben, de ügyelj arra, hogy megtapasztald a belső motivációból fakadó tettek örömét is!

Képek forrása: pixabay.com

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!