Előbb-utóbb minden pár átesik néhány vitán, de ez teljesen normális és egyúttal elkerülhetetlen. Rita DeMaria házasság – és családterapeuta elárulta, milyen szakaszokon mennek át a párkapcsolatok az évek múlásával. Arra vonatkozóan is adott tanácsokat, hogyan érhetjük el, hogy a mélypontok ne jelentsék egyúttal a szakítást.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
3/5 5-7 év – A hétéves krízis
A hétéves krízist sokan a legkritikusabb pontnak ismerik a párkapcsolatokban és valóban: nekem is több olyan ismerősöm van, akik éppen hét év után szakítottak. Mit gondol erről a szakértő? Rita szerint 5-7 év után a párkapcsolatok már tökéletes finomhangolásra kerültek, rendezettek és rendszerezettek. Valamilyen téren és szinten nagyon jól működnek, de időközben csökken az egymás iránti érdeklődés, a szexuális vonzerő.
Előfordul, hogy éppen ebben az időszakban kerül sor a családalapításra is, ami szintén új helyzetet, újabb lehetőséget biztosít a kríziseknek. A terapeuta szerint minden párkapcsolat érzékel ebben az időszakban kisebb-nagyobb döccenőket, ezért fontos a mély és tartalmas kommunikáció, ami nem kerülhet ki abban, hogy „milyen volt a napod?”.
A problémákat muszáj megoldani, mert sajnos a halogatás oda vezet, hogy 5-7 év között fognak tornyosulni a gondok. Végül pedig ügyeljünk saját magunkra, vizsgáljuk, értékeljük felül az igényeinket, vágyainkat és ezeket mindenképpen osszuk meg a partnerünkkel. Ha pedig még arra sem vagy rest, hogy jövőbeli tervekről, 5-10 éves időintervallumban egyeztess a szerelmeddel, akkor a szakértő szerint nagyon jó úton haladsz afelé, hogy közösen átlendüljetek a hullámvölgyön.