A statisztikák szerint minden tizedik ember valamilyen diagnosztizált személyiségzavarral küzd. Ennél is nagyobb lehet ez az arány, ha figyelembe vesszük, hogy sokan – enyhe tüneteik miatt – egész életükben nem jutnak el szakemberhez. Őket csak „furcsának” tartja a többség, idővel elkönyvelik őket különcnek és közben ugyanúgy élnek, dolgoznak, gyermeket nevelnek, mint mások.
Egyelőre nem bizonyított, hogy mi okoz személyiségzavart, de nagyon valószínű, hogy genetikai tényezők és korai tapasztalások azok, amelyek erősítik a tüneteket. Továbbá komoly pszichiátriai betegségekben szenvedők családjában gyakoribbak a személyiségzavarok. Egy biztos, ha az alábbi tünetek közül bármelyik esetben is magára ismer valaki vagy egy ismerősének jellemrajzát látja, nem kell azonnal orvoshoz rohanni. Kóros személyiségzavarról akkor beszélünk, ha a hozzá kapcsolódó viselkedés (testi vagy lelki) szenvedést okoz az egyénnek vagy a környezetének, esetleg, ha akadályozza a mindennapi életvitelt és az illető úgy érzi, egyedül nem tud megbirkózni a nehézségekkel.
A kényszeres
Míg a legtöbb személyiségzavar egyenlő arányban fordul elő, addig a kényszeres személyiségzavar kétszer gyakoribb a nők körében. A mai világban és főleg néhány szakmában előny, ha valaki figyel a részletekre, tökéletes munkára törekszik.
A baj ott kezdődik, amikor ez folyamatos kényszerként nyomja a vállát, emiatt depresszíven végzik a munkáját, elhanyagolja a baráti kapcsolatait és a családját is.
Ez a perfekcionzmus rendszerint jóval túlmutat a realitáson, s megjelenhet a gyermeknevelés, a háztartás, a testi higiénia vagy az élet számos egyéb területén. A kényszeres személyiségzavarral küzdők ráadásul a feladatok elvégzése közben gyakran azon izgulnak, hogy jó-e, amit csinálnak.
A hibázás a rémálmuk. Ennek ellenére persze tévednek, s ekkor borzasztó dühösek lesznek magukra, de kívülről ebből semmi sem látszik, csak azt érezzük, hogy valami miatt mindjárt felrobbannak. Ez a tévedés lehet egy nyelvbotlás is, vagy bármilyen apróság.
Szakértők szerint kialakulásában fontos szerepet kapnak azok a szülők, akik gyermekeiket folyamatos kontroll alatt tartják és/vagy helytelen viselkedésüket szigorúan megtorolják.
Ha több testvér él egy családban, akkor a legidősebb testvérnél jelentkezik, elvégre neki kell mindig felnőttként viselkednie a fiatalabbak között, akkor is, ha még csak tízéves. Felnőttkét ezek az emberek úgy érzik, az élet nem sok örömet és boldogságot hoz nekik.
Az lelkiismeret nélküli ember
Nem szeret, nem szorong, nem tanul – ezzel a három kifejezéssel lehet leginkább leírni az antiszociális személyiségzavarban szenvedőt, másnéven a szociopatát.
Súlyos esetben az is előfordul, hogy a betegségben szenvedő a környezetében élőket tárgyként kezeli, gyakran agresszív velük és bármit tesz, nem érez lelkiismeret-furdalást.
Ők a baráti körben a notórius hazudozók, akiről mindenki tudja, hogy nem mond igazat, ha kell, szembesítik is ezzel, de akkor legfeljebb megszakítja a kapcsolatot a barátaival és keres másik „játszóteret”.
A müncheni egyetemen végzett kutatások során kiderült, hogy a szociopata tünetekkel bíró diákok a legnagyobb nyomás alatt is ugyanúgy teljesítettek, mint máskor, holott stressz hatására változni kellett volna a teljesítményüknek.
Az első tünetek gyakran már a 15. életév előtt is (hazudozás, lopás, iskolakerülés, állatok kínzása stb.) megjelennek.
A kipécézett csődtömeg
Ez a betegség leginkább ott érhető tetten, ha a beteg, ok nélkül, folyton attól tart, valaki vagy valakik bántani fogják. Mindenkivel gyanakvóan viselkednek, még a legközelebbi barátjukban, családtagjukban, házastársukban sem bíznak meg.
Időnként agresszívan lépnek fel ellenünk, mert fenyegetve érzik magukat. Meggyőzni lehetetlen őket. Minél erősebben bizonygatjuk nekik, hogy nincs mitől félni, annál inkább belemerülnek a téveszmék világába.
Nagyon érzékenyek az elutasításra, a szoros, intim kapcsolatokban csak a támadási lehetőséget látják, ezért inkább kerülik a közelséget. Saját magukat utálják, gyengének, hasztalannak tartják.
Nem értik, hogyan szeretheti őket bárki is, emiatt féltékenykednek. Gyakran mondják magukra, hogy csődtömegek.
Az érzéketlen skizoid
Egy skizoid emberen ugyanazt az arckifejezést látjuk akkor is, ha esküvőn van és akkor is, ha egy temetésen vesz részt. Jellemzője a csendes közöny, az érzelemmentes hidegség.
Mintha egy jégcsappal élnék együtt – mondják azok, akik egy skizoiddal kötöttek házasságot és csak évek múltán jöttek rá, hogy ez a kimért viselkedés képtelenné teszi a másikat a szoros, bizalomteli kapcsolat kialakítására.
Az erősen skizoid személyiséggel együtt jár az is, hogy képtelenek az öröm valódi megélésére. Gyermekkorban feltűnő tünet, hogy hiába dicsérik vagy szidják meg a gyermeket, nem látszik rajta sem büszkeség, sem szégyenérzet.
A túlpörgött drámatagozatos
Amikor azt látjuk, hogy valaki folyamatosan a központban akar lenni, teátrálisan viselkedik, hangoskodik és mindent megtesz azért, hogy csak is rá figyeljen a környezete, akkor könnyen lehet, hogy egy hisztrionikus személyiségzavarral küzdő egyénbe botlottunk.
Az elnevezés nem túl közismert, ennek egyik oka, hogy ők általában nem agresszívek, nem keresik a bajt, legfeljebb manipulálni képesek másokat.
Beszélgetés közben megdöbbentően aktívak tudnak lenni, ide-oda mozognak, arcjátékuk szinte folyamatos és eltúlzott. Rendkívül érzékenyek és sérülékenyek, párkapcsolataik viharosak és boldogtalanok.
Ugyanakkor fontos számukra, hogy vonzóak legyenek, imádják a társaságot és igénylik az elismerő szavakat. Önértékelésük azonban sosem lesz teljes, mélyen legbelül valami megmagyarázhatatlan, örök ürességet éreznek.
A félénk nyuszi
A betegségben szenvedőkre jellemző a nullához konvergáló önbizalom, a kisebbségi komplexus, a teljes visszahúzódás. Társaságban a helyiség legtávolabbi zugából figyelik a többieket, ha egyáltalán el mernek menni a rendezvényre.
Attól tartanak, valami nem odaillőt tesznek, ezért inkább nem is tesznek semmit. Ha mégis muszáj megszólalniuk, akkor elpirulnak, sírva fakadnak, vagy olyan zavarba jönnek, hogy az már a társaságot is feszélyezi.
Bár félnek a többiektől, erős igény van bennük a társas kapcsolatok kiépítésére. Ha a munkahelyen elhívják őket kávézni, boldogan (és némán) csatlakoznak a kollégákhoz, de attól nem kell tartani, hogy előrelépési ambícióik lennének.
Sok szorongásos, elkerülő személyre jellemző, hogy egy saját maga által létrehozott, biztonságos álomvilágba menekül. Már a serdülőkor elején megjelennek a tünetek, szakember segítségével azonban javíthatók a szociális készségek.
A másokba kapaszkodó
Gyakori, hogy a jövőkép nélküli, éveken keresztül stagnáló, langyos párkapcsolatban mindkét fél úgynevezett függő személyiségzavarban szenved. Mindketten tudják, hogy nem jó ez így, mégis függenek egymástól, függenek a kapcsolattól.
Ezek az emberek képtelenek az önálló döntésre, ha egyedül vannak, úgy érzik teljességgel magukra maradtak, ezért inkább alárendelik magukat másoknak, csak ne hagyják őket egyedül.
Igényeiket nem tudatják másokkal, akkor sem, ha jogosak lennének. Ehelyett elesettnek, gyámoltalannak mutatkoznak és valóban annak is tartják magukat. A kritizáláson kívül a legnagyobb félelmük az elutasítás.
A függőség ebben a helyzetben nem egy rossz szokásra, egészségtelen étkezésre, dohányzásra, alkoholra irányul, hanem a társas kapcsolatokra vagy egy bizonyos kapcsolatra. Nincs saját kialakult stílusuk, ízlésük, személyiségük, mindent a közelükben lévőktől vesznek át.
Akik sosem kérnek bocsánatot
Ha egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő emberrel kezdesz el randizni, az a legrosszabb, hogy először azt hiszed, lesz erőd kezelni a kapcsolat során felmerülő problémákat.
De ez nem erő, hanem tagadás és a végén rájössz, hogy nem nyerhetsz és brutális árat fizetsz a próbálkozásért – írja Sharie Stines, diszfunkcionális zavarokra szakosodott pszichológus a PsychCentral oldalon.
A „nárcik” instabil önértékeléssel és óriási rejtett szégyenérzettel élik mindennapjaikat, amit azonban lépten-nyomon igyekeznek kompenzálni. Erre a környezetükben élőket használják, legtöbbször szeretteiket is.
Elképesztően lebilincselő, karizmatikus, vonzó emberek, s kell egy kis idő, amíg kiderül, hogy a talpraesett diplomata stílus valójában arrogancia és folyamatos érzelmi zsarolás.
Ha nincs nála a kontroll, akkor a nárcisztikus ember úgy érzi, bármit megtehet, hogy megszerezze az irányítást. A legfeltűnőbb, hogy van egy kifejezés, amely soha nem hagyja el a száját. Ez pedig a „bocsánatot kérek”.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!