Mit csinálnak másként azok, akiknek duzzad a bankszámlája? A psychologytoday.com szakemberei szerint egészen sok mindent. A jó hír azonban az, hogy többnyire mentális beállítottság kérdése, hogy ki hogyan forgatja a pénzt, és te is magad mögött hagyhatod azokat a szokásokat, amelyek most a pénzügyi sikereid útjában állnak.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
1/5 Nem vagy hajlandó törődni vele, hogy a dolgok rosszul is alakulhatnak
Sokan vannak, akik azért nem hajlandóak belevágni egy üzletbe vagy egy befektetésbe, mert attól tartanak, hogy pszichésen nem fogják bírni az ezzel járó stresszt. Mivel egyszerűen a gondolatát sem tudod elviselni, hogy valami balul is üthet ki, inkább nem kockáztatsz semmit, nem indítod el a céget, nem kezded el írni a könyvet, nem keresel új munkát, mert bár a mostani is rossz, legalább már ismered, hogy milyen.
A stressz azonban így vagy úgy, de elkerülhetetlen az életben, kár is menekülni előle. Inkább egy módot kell találnod arra, hogy kezelni tudd, és ne ez tartson vissza a vágyaid megvalósításától.
2/5 Mindenhol átverést sejtesz
A fenntartásaid teljesen jogosak, hiszen az internet korában minden sarokból valamilyen színes-szagos átverés leselkedik azokra, akik gyanútlanul kergetik az álmaikat. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg az olyan lehetőség, ami a kezdetekkor szinte gyanúsan jónak tűnt ahhoz, hogy igaz legyen – gondolj csak az Airbnb-re vagy az Uberre!
Az óvatosság persze kötelező, amikor azt mérlegeled, hogy mibe szállsz be, vagy mibe fekteted a pénzedet, de eleve át sem gondolni egy lehetőséget és körültekintőnek lenni egyáltalán nem ugyanaz.
A jó alkalmakra már lecsaptak mások, feletted már eljárt az idő, és egyébként is, vannak helyzetek, amikbe egyszerűen születni kell.
Ismerős gondolatok? Ha igen, akkor könnyen lehet, hogy éppen ezek azok, amik megakadályozzák, hogy észrevedd, mennyi út nyitott még előtted, vagy felismerd, hogy ha nincsenek utak, hát csinálhatsz egyet magadnak!
Ha eldöntötted, hogy neked már nem terem itt babér, akkor nem is fogod észrevenni a kínálkozó alkalmakat, ellenben, ha hiszel benne, hogy még rengeteg lehetőség áll előtted, ott is észreveszed a potenciális sikert, ahol más nem is keresné. Erre mondják spirituálisabb beállítottságúak azt, hogy „bevonzod” a dolgokat.