Hírek

A nő, aki kilencvenezer újszülöttet mentett meg

Semmelweis Ignác az anyák megmentője, ám intelmeit, majd a baktériumok mibenlétét és jelentőségét később is sokan hitetlenkedve fogadták. Az egészségügy csak nagyon lassan változott, ez pedig emberéleteket követelt. Így történhetett, hogy egyetlen közegészségügyi tisztviselő, aki a változásokért harcolt, tízezreket mentett meg a biztos haláltól.

A „öngyilkossági osztály” – így nevezték New York City egészségügyi ellenőrei a 20. század fordulóján Manhattan keleti, külvárosi részét. Egyetlen négyzetméteren emberek ezrei zsúfolódtak össze,  szegénység és a rossz higiéniai körülmények között pedig gyorsan felütötte a fejét a tífusz, a kanyaró, a vérhas és más fertőző betegségek.

Az eleve rossz körülményeket tovább tetézte a New York Városi Egészségügyi Osztály gondatlansága – senki sem törődött igazán a szegények lakta környékkel. 1908-ban, amikor Sara Josephine Baker lett az osztály első gyermekhigiéniai irodájának igazgatója – ez volt első ilyen jellegű osztály az országban – végre kezébe vette a dolgok rendezését. Az iroda támogatásával a bérlakások környékén tiszta tejállomásokat létesített, kiképzett ápolókat küldött a helyszínre és oktatni kezdte az anyákat a baktériumok természetéről és a gyermekhigiéniáról.

Ezekben az időkben a környéken a csecsemőhalandóság megdöbbentően és szégyenletesen magas volt ahhoz képest, hogy Amerika egy modern városáról beszélünk. New York városában a gyermekek egyharmada nem élte meg az öt éves kort és minden nyáron átlagosan 1500 csecsemő halt meg. A számok pedig még ennél is magasabbak lehettek. Amikor Baker elkezdte a munkáját, rájött, hogy az ellenőrök nem jelentenek minden beteg csecsemőt és vannak városrészek, amelyeket egészen egyszerűen nem is vizsgálnak.

Baker azonban eltökélte, hogy mindez változni fog: olyan helyekre juttatta el az egészségügyi szolgáltatásokat, ahová mások a lábukat sem tették be, és hitt benne, hogy a megfelelő eszközökkel és az ismeretekkel felvértezve az anyák képesek lesznek megvédeni a gyermekeiket.

Baker első igazgatói évének végére a városban a csecsemőhalandóság körülbelül 1200 halálesettel csökkent az előző évek adataihoz képest. Ennek a csökkenésnek pedig jelentős része annak köszönhető, hogy Baker komoly figyelmet fordított a szegények lakta, addig elhanyagolt bérlakások környékére.

 

Ma már különös belegondolni, hogy egy ilyen nagy hatású orvos nem is annyira szenvedélyből, mint kényszerből választotta a medicinát karrierjeként: miután előbb a bátyja, majd néhány hónappal később az apja is meghalt, Baker fogta a kicsinyke családi vagyont, és beiratkozott az egyetemre, hogy aztán orvosként pénzt kereshessen és eltarthassa magát, húgát és az édesanyját is. Pályája kezdetén azonban, amikor lakásokban segített világra újszülötteket, szembesült a zsúfoltsággal, a rossz általános és higiéniás körülményekkel, amelyekben a szegény családok éltek, és amelyekben újszülöttjeiket kényszerültek nevelni.

Gyakorlati ideje után azonnal jelentkezett a még mindig gyerekcipőben járó közegészségügyisekhez, ahol azonban hatalmas volt a fejetlenség, irreálisak az elvárások – óránként három iskolát kellett volna például végigvizsgálniuk beteg gyerekeket keresve – és a nemtörődömség. Baker azonban makacsul és elszántan végezte a dolgát, és jelentette a beteg gyerekek eseteit akkor is, amikor kollégái sokszor ki sem mentek a terepre, és csak leadták a jelentésüket azzal, hogy nincsenek beteg gyerekek.

Az adatok alapján gyorsan feltűnt, hogy Baker kerületeiben milyen magas a beteg gyermekek száma, ám úgy tűnik, egyetlen utcával arrébb már senki sem beteg – a egészségügyi vezetőknek ebből lett nyilvánvaló, hogy a többi tisztviselő nem végzi a munkáját, Baker viszont igen. A számokkal csaló alkalmazottakat elbocsátották, Bakert pedig előléptették. Innen került aztán a Gyermekhigiéniai Osztály igazgatói székébe.

E kinevezésével ő lett az első nő az országban, aki egy nagyobb önkormányzat kinevezett egészségügyi tisztviselőjeként szolgált.

Baker az egész városért felelt, de figyelme középpontjában a Hell’s Kitchen állt: a Manhattan nyugati részén található környék túlzsúfolt volt, nem volt megfelelő víz- és csatornarendszer, mindent belengett a gyárak füstje, a lakosok többsége pedig európai bevándorló volt, akik elveszettnek érezték magukat a nagyvárosban, és akiket a legtöbben menthetetlen esetként írtak le. Baker azonban bízott az anyákban, és ennek köszönhetően 1911-re a csecsemők halálozási aránya egész New York-ban 40%-kal csökkent. Tanácsai egyszerűek és követhetőek, a korban azonban forradalmiak voltak: szoptatást javasolt a baktériumokkal szennyezett tej elkerülése érdekében; azt javasolta, hogy a csecsemők nyáron hűvös, lélegző ruházatot kapjanak; ragaszkodott a gyakori fürdéshez; és megtanította az embereknek, hogy gondoskodjanak az otthonaik szellőztetéséről. A változások egyetlen nyár alatt elképesztően látványosak voltak.

Olvastad már?  Az alábbi hatalmas fejlődésen megy keresztül a baba az első 6 hónapban

Baker emellett állomásokat hozott létre, ahol az anyák például biztonságos, baktériummentes tejet, szükség esetén tápszert szerezhettek és az itteni egészségügyi dolgozókhoz kérdésekkel is fordulhattak, nagyjából úgy, mint manapság a védőnőhöz. Arról is gondoskodott, hogy elég képzett női egészségügyis legyen, mert tudta, hogy sok várandós nő szégyell férfi orvoshoz menni.

Baker tudta, hogy rengeteg anya kényszerül dolgozni, és ilyenkor a nagyobb lány gyerekekre bízzák a csecsemőket. Ezen változtatni nem tudott, viszont létrehozta a Kicsi Anyák Ligáját, ahol 12-16 éves lányoknak tanította meg, hogyan tudnak biztonságosan gondoskodni kisebb testvéreikről.

Ha pedig mindez nem lett volna elég, Baker rájött még egy nagyon fontos dologra: 1915-ben egy magukra hagyott csecsemők gondozására szakosodott kórház nyitott meg az irodája felügyelete alatt, és Baker figyelmét nem kerülte el, hogy a szakmailag kifogástalan gondozás ellenére is a csecsemők fele meghalt. Ekkor valami olyasmit tett, amitől szinte biztos sokaknak leesett az álla: a csecsemőket a biztosnak tűnő kórházi közegből kiemelve Lower East Side-i anyákhoz küldte, akik ekkor már Baker higiéniai előírásait követték.

A csecsemők halálozási aránya azonnal a felére csökkent – Baker pedig a világon elsőként bizonyította be tudományosan, hogy a csecsemőknek szeretetre és törődésre van szükségük, és hogy azt a világ összes medicinája sem helyettesítheti.

 

Nem meglepő módon természetesen akadtak olyanok is, akik nem voltak elragadtatva Baker munkájától, pláne attól, hogy azt egy nő végzi. A kevesebb beteg nő és gyermek ugyanis rosszabb üzletet jelentett a férfi orvosoknak. Egy petícióban, amiben a város polgármesterét az iroda feloszlatására kérik, és amit rengeteg brooklyni orvos írt alá, például ez áll: „Tönkretette az orvosi karriert azzal, hogy a gyerekeket egészségben tartja.” Amikor a polgármester ez ügyben megkereste, Baker válaszában azt írta neki: „Ez az első dicséret, amit a Gyermekhigiéniai Osztály létrehozása óta kaptam.”

Annak ellenére, hogy Baker 1923-ban visszavonult a Gyermekhigiéniai Osztály éléről, munkája nem ért véget. Több száz folyóirat- és újságcikk-publikációt tett közzé a közegészségügyről, valamint öt könyvet a gyermekek egészségéről és higiéniájáról nem szakértők számára. Megalapította az Amerikai Gyermekek Higiénés Egyesületét és a Női Orvosi Szövetséget is.

Baker életének utolsó éveit New Jersey-ben egy farmon töltötte élettársa, a regényíró és forgatókönyvíró, Ida Wylie, valamint barátjuk, az orvos Louise Pearce társaságában. Rákban halt meg 1945-ben.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást