Szerelem / Párkapcsolat

5 kevésbé egyértelmű jel, hogy a kapcsolatod tartós marad

Tisztelettel bánik a kiszolgáló személyzettel

Legyen az egy parkolóőr vagy egy pincér, azok, akik azért kapják a fizetésüket, hogy valamivel ellássanak, elég kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen a vevőnek mindig igaza van.

Egy ember valódi személyiségét pedig jól tudja érzékeltetni, hogy hogyan bánik ezekkel az emberekkel: ha lekezelően, kötekedően viselkedik velük, mintha emberszámba sem venné őket, akkor jó az esély arra is, hogy idővel, amikor biztosabb lesz a kapcsolatotokban, veled, vagy a számodra fontos emberekkel is így fog beszélni.

Ha azonban tisztelettudó, udvarias azokkal az emberekkel is, akik bizonyos értelemben ki vannak szolgáltatva neki, akkor joggal sejtheted, hogy ilyen a valódi személyisége is.

Nyíltan beszéltek a biztonságos szexről

Egy kapcsolat elején, ha testiségre kerül a dolog, vannak dolgok, amiket egyszerűen muszáj tisztázni. Ilyen például az, hogy hogyan gondoskodtok a fogamzásgátlásról, illetve a biztonságos szexről.

Ha a partnered részéről rendben van, hogy erről beszéljetek, illetve esetleg azt is megvitatjátok, hogy ki mikor járt utoljára szűrésen, vagy volt-e védekezés nélküli kapcsolata, az egyáltalán nem kínos, hanem azt mutatja, hogy a párod felelősséget vállal a saját és a te egészségedért is, és felnőttként, éretten tud viselkedni.

Arról nem is beszélve, hogy ha a szex nem tabu számára, és gond nélkül tudtok beszélni a testiségről, az a későbbiekben is határozottan jól fog jönni majd.

Olvastad már?  Víz jegyű vagy? Tudd meg, kivel vagy kompatibilis a szerelemben!

Érdeklik a barátaid

Sokat elárul a partneredről az is, ahogyan a barátaiddal viselkedik, vagy ahogyan érdeklődik felőlük, különösen a te nemedhez tartozókkal. Figyeld meg, hogy mennyire szeretné megismerni őket, mennyire követi nyomon, mi van velük, teljes, értékes és érdekes emberként néz-e rájuk, vagy csak azért jópofizik velük, hogy téged lenyűgözzön.

Egy tartós kapcsolatban a partnered tudja, hogy a barátaid az életed fontos részei, és veled együtt ők is megérkeznek az ő életébe is.

Ha fontosak neki azok, akik neked fontosak, ha tisztelettel és szeretettel fordul feléjük, az mindenképpen a pozitív irányba billenti a mérleget.

Helena Lopes/unsplash.com

Nem játszik Dr. Jekyll és Mr. Hide-ot

Lehet, hogy valaki a legtökéletesebb modorában viselkedik, amikor a szüleiddel találkozik, imádnivaló, amikor a barátaitok a közeletekben vannak, de egészen más arcát mutatja, amikor kettesben vagytok, vagy amikor feszült valami miatt.

Mindenkinek vannak rosszabb napjai, feszültebb pillanatai, de ha ilyenkor teljesen megváltozik a személyisége vagy rajtad próbálja levezetni a feszültségét, az mindenképpen intő jel.

Ha viszont a párod éppen olyan előzékeny és figyelmes akkor is, amikor kettesben vagytok, mint amikor társaságban, az azt jelezheti, hogy nem szerepet játszik, hanem valóban ilyen fontos vagy neki.

Rendben vannak a pénzügyei

Nem, nem arra próbálunk utalni, hogy akinek vastagabb a pénztárcája, az jobb parti lenne, hiszen sem a szerelem, sem a boldogság nem ezen múlik.

Az anyagi tudatosság és tervezés azonban talán többet elárul arról, milyen partner lesz valakiből, mint hinnéd: az amerikai Federal Reserve Board of Governors egy felmérés során azt találta, hogy azok a párok, akiknek a legmagasabbak a banki kreditpontjai, nagyobb eséllyel maradnak együtt.

A kormányzótanács szerint ez azért van, mert aki gondosan kezeli a pénzügyeit – és ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy sok pénze van, inkább hogy tisztában van vele, mire mennyit költ és hogyan osztja be a jövedelmét – az a párkapcsolataiban is kiszámíthatóbb, megbízhatóbb és felelősségteljesebb lehet.