Késleltetett gyönyör

Késleltetett gyönyör

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Késleltetett gyönyör

Egy túlfűtött éjszaka, vibráló levegő, összesimuló testek, letépett ruhadarabok és szétáradó kéj – két perc múlva pedig snitt. Sajnos, sokszor előfordul, hogy a férfiak elkapkodják a szeretkezést, és egy idő után már nem tudnak uralkodni magukon, és elsülnek, mielőtt a nő eljutna a fináléhoz.

Gyakorlat teszi a mestert

A elsietés persze ez nem akkora gond, amíg csak 1-szer 2-szer fordul elő, de amikor rendszeressé válik, akkor már akár az egész kapcsolatot is megmérgezheti. Igaz ugyan, a nők esetében sokkal fontosabb az érzelmi kiélés és az összebújás, mint az aktus, vagy éppen az orgazmus, de ez is csak abban az esetben igaz, ha a csúcs nem marad el minden alkalommal.
Aggodalomra semmi ok, vannak technikák, amikkel egy kicsit lehet még késleltetni a magömlést. Érdemes alkalmazni őket, hiszen mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. Egy kis idő után már képesek lesztek arra, hogy összehangoljátok a csúcspontot, esetleg arra is, hogy míg a férfi egyszer megy el, addig a nő „begyűjtsön” akár 3-4 csúcspontot is.

Lassíts

Bár igaz, fantasztikus érzés, amikor a finom érintések, és lassú csípőmozdulatok után elszabadul a pokol, és vad lökésekkel száguldotok a csúcs felé, a női nemnek nem mindig elég az az idő, amennyi ilyenkor a rendelkezésére áll. Ha azonban lelassítjátok a tempót, akkor az izgalom tovább fokozódik, de a magömlés egyelőre nem következik be.
Ez a módszer nagyon hatékony lehet, de azért óvatosan kell vele játszani. Ha túl sokszor lassítod be a tempót, akkor előfordulhat, hogy a felfokozott hangulatod egyszer csak úgy elszáll, mintha elvágták volna. Jó dolog húzni egymást, de csak egy bizonyos pontig, utána már zavaró lehet.

Állj meg

Sok esetben a lassítás is kevés, ilyenkor egy kis időre érdemes teljesen abbahagyni a pumpálást. Egy kis szünettel értékes plusz perceket lehet szerezni, ami mindkettőtöknek sok örömet jelenthet.
Ilyenkor nagyon fontos, hogy te se mocorogj. Mivel komoly befolyásod van az ő orgazmusára, így egyetlen pici csípőmozdulat is a játék végét jelentheti.

Vedd ki

Ha a lassítás sem működik, és már a megállás sem segít, akkor bizony nincs mese, ki kell szállni a játékból egy időre. Ha a makkot nem éri semmilyen izgatás, és még a tudat sem turbózza a vágyakat, hogy hol is kalandozik éppen, akkor a férfi könnyebben „megnyugszik”. Ezt az időt azonban nem kell csak lihegéssel tölteni, mint a bokszmeccsek szüneteit.
Addig a pár másodpercig, amíg a férfi a pihenőjét tölti, nyugodtan foglalkozhat másképpen a nővel. Vessétek be a kezeteket és a fantáziátokat. Nem véletlen a többes szám, hiszen az egyáltalán nem gond, ha segítesz a pasinak abban, hogy könnyebben gyönyörhöz juttasson. Sőt, mivel a férfiak nagyon is vizuális lények, még örülni is fog annak, ha magadat simogatod.

Gondolatok

Sokszor javasolják a férfiaknak, hogy amikor szeretnék egy kis idővel még megajándékozni a partnerüket, akkor próbáljanak valami másra gondolni. Ez azonban egy kicsit sem egyszerű faladat. Ahhoz ugyanis, hogy valóban hatékonyan terelhessük el a gondolatainkat, nem elég például a tetőcserépre gondolni, hiszen annak közel nincs akkora jelentősége, hogy képes legyen elfeledtetni, hogy pillanatokon belül a mennyországban lehetünk.
Ehhez sokkal drasztikusabb gondolatok kellenek, például a munkahelyre való összpontosítás. Ezzel csak az a baj, hogy előfordulhat, hogy annyira elkalandozik a pasi, hogy késleltetés helyett teljes leállás következik be. Ezért ezt a módszert csak akkor használjátok, ha már gyakorlottabbak vagytok, és egy ilyen „üzemi hibát” is fennakadás nélkül képesek vagytok kezelni.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!