Kívülről szemlélve valaki más életét, mindig okosabbak vagyunk. Már kilométerekkel előre megérezzük, hogy melyik pasi fogja összetörni a legjobb barátunk szívét és azt is tudjuk, hogy a másiknak mit kellene változtatnia az életén boldogsága érdekében. Egy szoros barátságban természetes tudatni a másikkal esetleges megérzéseinket, de mi van a kéretlen segítőkkel, kiknek véleményére egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak?
Ami a szívemen, az a számon!
Úgy tartják az az ember, aki mindig kimondja, amit érez, őszinte és soha nem rejti véka alá véleményét. Persze ez lehet egy jó tulajdonság is, de csak okosan alkalmazva. Az, aki kéretlenül is mindig hangot ad véleményének, inkább tűnhet tolakodónak, faragatlannak, mintsem segítő szándékú embernek. Számomra mindig érthetetlen volt, hogy emberek, akik alig ismerik egymást, miért éreznek késztetést arra, hogy egymás életét elemezzék, tanácsokkal lássák el a másikat.
Egy szoros kapcsolatban, legyen ez szerelmi, család, vagy baráti, úgy gondolom belefér az is, hogy sokszor akkor is kifejezzük véleményünket valamilyen tanács formájában, ha a másik nem kéri. Nehéz végignézni, ahogy a szeretteink a vesztükbe rohannak és normális, ha ezt mindenféle eszközzel megpróbáljuk megakadályozni.
Az viszont már határt súrolhat, ha csak azért fejezzük ki nem tetszésünket, mert mi éppen nem értünk egyet az ő döntéseivel.
Sok szülő követi el ezt a hibát gyereknevelés során, hiszen a legjobbat akarják gyerekeiknek és sokan úgy vélik, ők sokkal jobban tudják mi a jó a gyerek számára. Mindenkinek el kell követni a saját hibáit és senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másik élete felett efféle kontrollt gyakoroljon. Egy bizonyos kor felett pedig minden szülőnek el kellene fogadnia, hogy a gyereke úgy éli az életét, ahogy ő szeretné.
A kéretlen tanácsadók háttere
A 2000-es évek elején, a valóságshow-k berobbanásakor szembesülhetett az egész világ azzal, hogy mennyire szeretünk belelátni egymás életébe. A kíváncsiság velünk született dolog, így ebben nincs semmi kivetnivaló. Abban, viszont már van, ha valaki nem csak kíváncsi, de szeret beleszólni mások életébe….természetesen kéretlenül.
A pszichológiai háttere ennek egész egyszerű. Amíg lefoglalja magát és mások életével foglalkozik, addig nem kell a saját nehézségeivel szembenéznie. Nagy valószínűséggel nagy az otthoni szennyes és nincs felkészülve a kiborítására. Addig, viszont örömmel szolgáltat kéretlen tanácsokat mások, sokszor teljesen ismeretlenek számára.
Így reagálj a „jótanácsokra”
Teljesen érthető, ha ilyen helyzetekben hevesebben reagálsz, mert mégis mi köze másnak a te életedhez, döntéseidhez? De a sok heves reakció csak a te energiádat emészti fel, ráadásul teljesen feleslegesen, mert aki így osztogatja a kéretlen tanácsokat, az érzelmileg nincs azon a szinten, hogy vegye a te jelzéseidet.
Ne ellenségként tekints ezekre az emberekre, egyszerűen könyveld el magadban, hogy ők még nem tartanak ott ahol te, és udvariasan utasítsd vissza állítólagos segítőkészségét.
Nem feltétlen célravezető taktika, ha csak elengeded a füled mellett, mert nem biztos, hogy a másik oldal érteni fogja a közöny okát. Lazább kapcsolatok esetében nyugodtan megmondhatod, hogy köszönöd a bátorító szavakat, de úgy érzed, nem vagytok olyan viszonyban, hogy ilyen szinten beleavatkozzon az életedbe. Ezt lehet nagyon empatikusan, mosolyogva is közölni a másikkal, nem feltétlen kell nyersnek lenned.
Ebből a mondatból mindenkinek értenie kell és biztosan jobban tiszteletben tartják majd a határaidat a jövőben. Szorosabb kapcsolataidban is állj ki önmagadért és tudasd a szeretteiddel, hogy ha úgy érzed majd, tanácsra van szükséged, mindenképpen felkeresed őket. Addig is nem szeretnéd, ha mindenki beleszólna az életedbe.