Kíváncsiságot, megdöbbenést rejt, néha egy kis védelmi reflexet, de gyakran valami egészen mély, kulturális beidegződést is: hogy az étkezés hús nélkül szegényes, hiányos vagy éppenséggel „nem az igazi”. Észrevettem, mennyire mélyen beágyazódott a kultúránkba az a gondolat, hogy hús nélkül élni olyan, mint fűszerek nélkül főzni – lehet, csak minek.
Pedig nekem nemhogy nem hiányzik az íze: olyan természetessé vált az elmúlt 9 évben növényi alapokon étkezni, hogy néha már azt is elfelejtem, milyen volt másként főzni, enni.
Az undor nem ott kezdődik, ahol gondolnánk
Talán furcsán hangzik, de a válaszom nemcsak a saját élményeimre épül, hanem egy egészen izgalmas tudományos háttérre is. Azt már régóta tudjuk, hogy az ízlések és étkezési szokások nemcsak a kultúrától, vallástól, szociológiától, hanem a biológiától is függenek. De hogy az emberek miért utasítanak el egyes ételeket – legyen az kelbimbó vagy hús –, azt most kezdjük igazán megérteni.
Egy friss kutatás (Disgust and distaste – Differential mechanisms for the rejection of plant- and animal-source foods) szerint ugyanis a húst gyakran nem azért nem akarjuk megenni, mert nem ízlik, hanem mert undort vált ki – méghozzá mély, ösztönös, szennyeződéshez kapcsolódó undort. Ez nem az a „fúj, túl zsíros” érzés, hanem az a fajta, amit a romlott hús látványa kelt bennünk. A test figyelmeztet: „ne edd meg, mert veszélyes”! Olvass még a témában
Érdekes, nem? Míg a növényi ételeket inkább ízbeli kifogások miatt utasítják el az emberek – állag, kesernyésség vagy fura textúra végett –, addig a húst sok vegetáriánus és vegán inkább egyfajta „szennyezőként” éli meg, valami olyan dologként, amit jobb messziről elkerülni. Bár az undor ilyen formában rám nem jellemző, a hústól való távolodásom nem az elmúlt évtizedben kezdődött.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
