„Let it go”, azaz „Engedd el”, énekli Elsa a Jégvarázsban, és egy csúnya szakítás után nagyon szeretnénk, ha ez tényleg ilyen könnyen menne. Azt mondják, amennyi ideig tartott egy kapcsolat, annak a duplája kell ahhoz, hogy túltegyük magunkat rajta. Én ezt kapásból megcáfolom, mert volt olyan, hogy egy hét éves(!) kapcsolatot simán lezártam két nap alatt és olyan is, amikor egy pár hónapig tartó kis flörtöt gyászoltam évekig. Ha véget ér egy számunkra fontos kapcsolat, ugyanazokon a fázisokon megyünk keresztül, mintha valakit gyászolnánk, hiszen szinte ugyanaz történik. Ha azonban ezeket ismerjük és tudomásul vesszük, legközelebb talán hamarabb túltesszük magunkat egy ilyen érzelmi traumán.
1. Hitetlenkedés
Először is próbáljuk megérteni, miért történt ez az egész. Lehet, hogy valahol mélyen tudtuk, hogy valami nincs rendben, sőt, az is lehet, hogy már egy ideje nem is voltunk boldogok a kapcsolatban, de akkor sem vagyunk képesek felfogni, miért dönthetett úgy a másik, hogy jobb lesz külön. Kedves emlékekbe, elhangzott mondatokba kapaszkodunk és értetlenül állunk a tény előtt, hogy véget ért közös életünk.
Olykor persze kitisztul a tudatunk és ha magunkba nézünk, pontosan tudjuk, mik vezettek a szakításhoz, mégis minden áron meg akarjuk érteni, hogy végződhetett ez így.
Közös ismerőseinket, barátainkat fárasztjuk kétségbeesett kérdéseinkkel, hogy párunk hogy tehetett ilyet, hogy hagyhatott el minket.
2. Tagadás
A következő stádium, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni a tényeket. Úgy érezzük, szívünket-lelkünket beletettük ebbe a kapcsolatba, ez nem végződhet így. Mindenáron folytatni akarjuk, sokszor méltatlan helyzetbe hozva magunkat.
Ezen mindannyian keresztülmentünk már, amikor a fájdalmunk felülírta a józan eszünket és olyan dolgokat tettünk, amiket később megbántunk. Esetleg folyamatosan hívogattuk és könyörögtünk a szerelmüknek, amit ma már őrülten kínosnak érzünk, akkor viszont nem gondoltunk erre, méltóságunkat sutba dobva cselekedtünk és mindent megtettünk volna, hogy megmentsük a kapcsolatunkat.
3. Alkudozás
Ennél a stádiumnál megpróbáljuk visszaszerezni a párunkat. Mindent megígérünk neki, hogy megváltozunk, jól viselkedünk, ezentúl nem féltékenykedünk, nem mondunk rosszat a bunkó barátaira, minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy rövid időre sikerül is újra összejönni vele, pláne, ha se vele, se nélküle kapcsolatban vagyunk. Azonban ez tiszavirág életű lesz, hiszen egy kapcsolat terheit nem cipelheti a hátán csak az egyik fél. Általában azonban úgysem sikerül meggyőzni volt szerelmünket a békülés előnyeiről, és lassan továbbléphetünk a következő stádiumba.
4. Düh
Kezdetben a sokk és a fájdalom túl elsöprő ahhoz, hogy igazi indulatokat érezzünk, de amint kezdünk felocsúdni, elkerülhetetlenül eljutunk ehhez a zsigeri érzéshez.
Ez egyébként már egy biztató jel, mert azt jelenti, hogy kezdjük feldolgozni a történteket, hiszen itt már – a szakítás óta talán először – saját magunkra is gondolunk.
Ilyenkor tesszük fel a következő indulatos, költői kérdéseket, miszerint: hogy képzeli, hogy elhagy ENGEM?! Mit képzel magáról, hogy ezt csinálja VELEM?! Már kezd derengeni, hogy kik is vagyunk valójában és talán odáig is eljutunk, hogy kimondjuk: úgyis jobbat érdemeltünk nála. A düh érzése hasznos, mert felrázza az embert a sokkból és tehetetlenségből.
5. Elfogadás
Az utolsó, végső szakasz, amikor végre elfogadjuk, mi történt, és talán azt is elismerjük, hogy jobb is így, külön. Nem keressük többet volt partnerünket, nem kérjük számon, nem kérleljük, és nem hagyunk indulatos üzeneteket a telefonján. Felfogtuk, hogy közös életünknek vége és végre fellélegezhetünk. Lehet, hogy még sokáig fájni fog, de ha már elfogadtuk a tényt, elkezdhetünk továbblépni. Ilyenkor jót tesz, ha egy kicsit magunkkal foglalkozunk, mielőtt beleugrunk egy újabb kapcsolatba, ahogy sokan teszik. Kell egy kis idő, míg a történteket helyretesszük magunkban és eljutunk oda, hogy újra képesek vagyunk nyitni valaki felé.
Kép forrása: unsplash.com