Címlap / Életmód / Család / Ezt kell tenned, ha a szüleid...

Ezt kell tenned, ha a szüleid megmérgezték az életed

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A „méreg” hatása

A mérgező szülők gyerekei felnőttkorukban jellemző módon tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket. Értéktelennek, alkalmatlannak, szeretetre méltatlannak érzik magukat.
Elviselhetőbb számukra a bűntudat érzése, hogy valami „rosszat” tettek, amivel kiérdemelték a felnőtt haragját, mint hogy elfogadják azt a tényt, hogy a felnőtt volt a hibás, az a személy, akinek védelmeznie kellett volna őket. Az önbizalomhiány az egész életüket beárnyékolja.

Ki támad kit?

A mérgező szülők gyermekük minden természetes változását és lázadását úgy élik meg, mint az ellenük való támadást. Nem képesek tolerálni például a kisgyerekkori és a pubertáskori leválását.
Szavaikkal és tetteikkel gátolják őket a fejlődésben. Gyakran nem is gondolják, hogy ezzel kárt tehetnek bennük, sőt, úgy hiszik, hogy segítik őket. Mindenhatónak képzelik magukat, a gyerekek pedig érdekeik érvényesítéséért nem konfrontálódhatnak velük.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.