Vajon a „hiszek/hihetek önmagamban”elv a 21. század emberének a hite?
Más megvilágításba kerül ez a kérdés, ha kissé átrendezzük a mondatot e szerint: „csak magamban hihetek” állásponttá.
Mindenki magából indul ki – szoktuk rebesgetni, így nem meglepő, hogy az önmaga által felállított, olykor igen sajátos hitrendszerre alapozza lépéseit ennek függvényében teszi meg, ez alapján hozza meg döntéseit és viszonyul helyzetekhez. Az önmagamba vetett hit alapfeltétele az önismeret és az önbecsülés, hiszen tudatában kell lennem a képességeimnek, erőmnek, lehetőségeimnek és korlátaimnak egyaránt – így önmagamat gyakran külső szemlélőként, mintegy objektíven is szemügyre kell vennem, mi több: mások tekintetén át kell vizsgálnom önmagam, ahhoz, hogy kellőképpen reális, a legkevésbé sem elfogult, eufemizált, a valóságtól elrugaszkodott, avagy attól elmaradott képet fessek magamról.
Hogy is fogalmazott a költő? Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat. Klisé, hogy az ember társas lény, ezért az egyéni fejlődés talán nem függetlenítheti teljes mértékben magát a közösségitől, a mindennapos interakcióktól. Nyomós kérdés ezért, hogy történhet-e valós, erőteljes énfejlődés a „négy fal között”, kizárólag remetemagányba vonultan, teljesen izoláltan, avagy mindennek nélkülözhetetlen feltétele az emberekkel való érintkezés, kapcsolattartás is. Ahogy az aktív meditáció megalapozója, Osho mondta egykor: a belső elvonulás magányából vissza kell térnünk a zajos piactérre – hiszen itt tétetik próbára a jellemfejlődés minősége, valódisága (nem szó szerinti idézet). Olvass még a témában
A legpasszívabb, mégis az egyik legérdekesebb családállításom – és amit tanultam belőle
Vegánok kontra húsevők: miért utálják olyan sokan a növényi étrend híveit?
Ezért jobb, ha nem újévi fogadalmakkal akarod átalakítani az étrendedet – Bartalos Zsófia dietetikus válaszol
4 éven keresztül csuklott. Bizarr orvosi történetek
A hit ugyanakkor nem más, mint az önmagunk által felállított magasságok, önmagunk ideális változatához való felnövés hite.
Társainktól tanulni lehet, ám nem öltözhetünk át egyetlen másik emberré sem, ha elfogadjuk, hogy mindannyian egyedi és ismételhetetlen létezők vagyunk más és más sorsfeladattal ellátva. Ahogy a madárból sem lesz krokodil – bármennyire is akarná – , hiszen sem a testi adottságai, sem egyéb vonásai nem ezt a „sorsot” jelölték ki számára.
