Karsai Dániel kezdte el írni a színdarabot
A színdarab Karsai Dániel ötlete volt, a megvalósítás pedig most a 6színben, Szenteczki Zita rendezővel és Bíró Bence dramaturggal együtt valósul meg. „Dani nagybátyja, Karsai György 10 évig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Tőle tudtam meg, hogy Dani milyen helyzetbe került, és hogy közben elkezdett írni egy színdarabot. Így kezdődött el a közös munkánk” – emlékszik vissza Szenteczki Zita.

Már az előadás címe is sokatmondó
Természetesen rengeteg érv szólt amellett, hogy az elkezdett színdarab meg is valósuljon. Már a címe is sokatmondó: Egy tökéletes nap. De milyen lehet egy tökéletes nap, ha az ember tudja, hogy egy gyógyíthatatlan betegséggel él együtt?
„Dani elmondta nekünk, hogy úgy érzi, ameddig egy napban túlsúlyban vannak azok a dolgok, amelyek számára értékesek, az jelenti a tökéletes napokat, sőt, egyenesen az életet”.
Ezek a gondolatok pedig már önmagukban is elegek ahhoz, hogy elgondolkozzunk azon, mi hogyan éljük az életünket. Megéri folyton rohanni? Idegeskedni olyan dolgokon, amelyekre nincs ráhatásunk? Hagyni, hogy az állandó stressz uralja az életünket? Vagy talán jobbat tennénk azzal ha minden egyes napban az értéket keresnénk, amiért reggel igenis jó volt felkelni, még akkor is, ha éppen nem volt kedvünk kikelni az ágyból? Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




