A kórház sürgősségi osztályán körülbelül hetvenen dolgoznak, továbbá széles ellátó rendszer áll mögöttük: labor, képalkotó vizsgálatok, intenzív osztályok, orvosok a nap 24 órájában, ez még több szakembert jelent. Tóth Attiláné és helyettese, Huszár Katalin azt is megemlítik, hogy bizony a rendszer nagyon leterhelt. Ennek egyik oka, hogy rengeteg olyan beteg érkezik a sürgősségi osztályra, akinek a problémáját szakrendelésen kellene megoldani.
– Sokan nem ott élnek, ahol a háziorvosuk található, vagy le sem adják a kartonjukat. Nem mennek el szakrendelésekre, hanem előfordul, hogy 24-én este jut eszükbe, hogy baj van. Nem kell nagy vészhelyzetekre gondolni, könnyen orvosolható lenne, de karácsony este már csak az ügyelet és a sürgősségi osztály marad. Előfordul, hogy az illetőnek már van ugyan időpontja ultrahangra, de nem szeretné kivárni. Emberileg abszolút megértjük, de a rendszert rendkívül leterhelik az ilyen esetek. Nekünk ugyanis kötelességünk kivizsgálni a probléma hátterét, ezért elvégezzük azt az ultrahangot, vagy CT-t.
– Természetesen bizonyos panaszok esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, nem szabad másnapig várni – veszi át a szót Huszár Katalin. – Ilyen lehet többek között a magas lázas állapot, hirtelen fellépő mellkasi fájdalom, hidegverejtékezés, akut hasi fájdalom, véres hányás, nehéz légvétel, idősek esetében elhúzódó hányás, kismamáknál hasi görcsök, a magzat mozgásának elmaradása, vérzés, bizonyos allergiás reakciók. De ha valakinek több hónapja hullik a haja, vagy évek óta fennálló mozgásszervi panasza van, azt inkább türelemre intenénk és a megfelelő szakrendelés felkeresésére kérnénk. Gyakran fordul elő az is – és ez nem csak az ünnepekre jellemző –, hogy valaki hosszú ideje gyógyszert szed, de elfelejti beszerezni a receptet, ő is hozzánk fordul.” Olvass még a témában
Bármennyire is embert próbáló a munkájuk, a dolgozók szívvel-lélekkel, elkötelezetten végzik feladatukat, és akkor is helyt állnak, amikor zsúfolásig tele a váró. Katalin azt meséli, ők már rég megszokták, hogy az ünnepeket is bent töltik.
– Rendkívül rugalmasak vagyunk, úgy oldjuk meg a beosztást, hogy mindenkinek jó legyen. A gyermekesek karácsonykor szabadok, a többiek december 31-én és január 1-jén. Aki ezt a hivatást választotta, annak a hozzátartozói tisztában vannak vele, hogy nincs hétvége vagy ünnepnap.
– Nagyon szeretünk itt dolgozni és egymásra is odafigyelünk – árulja el Tóth Attiláné. – A kollégák ilyenkor behoznak egy kis édességet otthonról, apró ajándékokkal kedveskedünk egymásnak. Igyekszünk feldíszíteni az osztályt, hogy érezzük, ez a nap más, mint a többi. De a munka természetesen egy pillanatra sem állhat meg.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






