Karácsonyi játékötletek, amit a gyerekek is imádni fognak

Karácsonyi játékötletek, amit a gyerekek is imádni fognak

Címlap / Otthon / Karácsonyi játékötletek, amit a gyerekek is imádni fognak

A karácsony nem csak a szeretet, hanem egyúttal a közös családi programok ünnepe is. De azért valljuk be, néha kifejezetten nehéz olyan programötletekkel előállni, amit a legkisebbek és a legnagyobbak ugyanannyira szórakoztatónak találnak majd. Ha már unalomig játszottátok a szokásos társasjátékokat, végignéztétek a „kötelező” karácsonyi filmeket, és szívesen feldobnád az ünnepeket néhány új ötlettel, ezeket mindenképpen ki kell próbálnotok!

Mit rejtenek a ruhák?

Ezt a játékot a gyerekek biztosan imádni fogják. Keress néhány viszonylag vastagabb, nagyobb zoknit (vagy akár harisnyát), és mindegyikbe tegyél valami apróságot.

A legjobb, ha olyan tárgyakat teszel bele, amit utána a gyerekek meg is tarthatnak – persze csak abban az esetben, ha sikerült kitalálniuk, mit rejt a pamut.

Kisautót, plüss állatot, üveggolyót, de akár tipikus karácsonyi édességeket vagy holmikat is belerejthetsz; a lényeg, hogy tapintás vagy szaglás alapján ki tudják találni a legkisebbek is.

Ünnepi ABC

Ha sok gyermek van a családban, ezt a csapatjátékot érdemes beiktatnod a délutáni pihenés során. Írd össze az ABC-t különböző papírokra, majd oszd be a család legkisebb tagjait különböző csapatokba. Minden csoport kap néhány betűt; a feladatuk pedig az, hogy meghatározott időn belül összegyűjtsenek minél több tárgyat, ami a karácsonyhoz kapcsolódik, és egyúttal az adott betűvel kezdődik.

Amelyik csapat a leghamarabb fejezi be a listát, az kapja meg az általatok kitalált díjat, de készülj fel – a gyerekek kreativitásának köszönhetően lesznek vicces és érdekes eredmények is!

Továbbfejlesztett Activity

Ennek a játéknak ugyan nincs sok köze a karácsonyhoz, de garantáltan jó móka lesz a fa körül játszani! Ha összegyűlt a nagycsalád (ez alatt hat vagy több főt értünk), küldjetek ki a szobából legalább négy embert pár perc erejéig, mialatt a többieknek ki kell találniuk egy hétköznapi jelenetet. Ez lehet egy szimpla bevásárlás, vagy az, ahogy üdítőt veszel az automatából – a lényeg, hogy könnyen el tudjátok mutatni hangok nélkül.

Ha megvan, hívjatok be egy embert a szobába, és activityzzétek el neki a jelenetet. Ezután ő következik, csakhogy sokkal nehezebb helyzetben találja magát, hiszen fogalma sincs, pontosan mit kell eljátszania. Mire a csapat legutolsó tagja is bejön a szobába, már egy teljesen más sztorit fogtok figyelni, a nevetés pedig biztosan nem marad el!

Karácsonyi művészkedés

Ültess le két gyereket egymásnak háttal, majd egyiküknek adj egy papírt és ceruzát, míg a másiknak valamilyen karácsonyi tárgyat (például egy fenyőfadíszt). De óvatosan, nehogy felfedd a játék két résztvevője előtt, hogy miről van szó!

A feladat ugyanis egyszerű: az egyik gyermeknek körül kell írnia, pontosan milyen holmit tart a kezében, míg a másiknak le kell rajzolnia az utasítások alapján. A végeredmény biztosan vicces lesz, és közben a felnőttek sem fognak unatkozni!

Ki vagyok én?

Üljetek össze a családdal egy körbe, vegyetek elő egy kisebb papírt, és írjátok le egy híres ember nevét. De ne áruljátok el egymásnak, hogy mi szerepel a lapon! Helyette mindenki válasszon ki egy személyt a körből, majd egy kis cellux segítségével ragasszátok fel egymás homlokára a névtáblákat.

Miután kinevettétek magatokat, hogy kinek mi szerepel a papírján, indulhat a játék. Körönként egyetlen kérdést tehettek fel, amire a többiek igennel vagy nemmel tudnak válaszolni, és ezek alapján kell kitalálnod, vajon te kinek a bőrébe bújtál éppen. A játékot szinte bármivel játszhatjátok; akár állatokat, tárgyakat, vagy filmcímeket is írhattok egymásnak!

VIDEO Közvetlen járat Budapestről: ezekkel a látnivalókkal csábít Tirana

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!