Teljes káosz. Ez volt az első gondolatom, amikor leszálltam Nápolyban a reptéri buszról a központi vasútállomás közelében. A véleményemet azóta is tartom, de azért egy kicsit módosítanám: csodás káosz ez a város!
3/6 Vulkántúra
Ha már Nápoly, akkor mindenképp úgy tervezz, hogy szánst egy napot a Vezúvi Nemzeti Park meglátogatására is. Csupán 40 perces vonatozással máris Pompeii-be érkezhetünk, ahonnan egy külön busszal juthatunk fel a Vezúv tetejére. A busz a csúcs előtt nagyjából 100 méterrel megáll, így onnan bizony gyalog kell felkaptatni a meredek emelkedőn, de a látvány mindenért kárpótol. Figyeld az időjárást, hiszen tiszta időben rendkívül messzire ellátni a csúcsról, azonban ha nagyon felhős vagy ködös az idő odafent, akkor már nem látni az öblöt. A Nemzeti Park nyitva tartását is mindenképp ellenőrizd indulás előtt, hiszen vannak napok, amikor korán zár.
A túra után mi busszal visszamentünk Pompeii-be és sétáltunk egyet a romvárosban, amelyet a Vezúv 79-es kitörése pusztított el. Egy nap alatt jártuk be ezt a helyet, és bizony jól elfáradtunk a végére, úgyhogy Nápolyba visszatérve már csak arra maradt erőnk, hogy isteni Pizza Frittával, egy nápolyi specialitással csillapítsuk étvágyunkat.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!