Gyerekkorom kiruccanós emlékei jelentős részben a Balaton partján születtek. Nem csak nyaranta jártunk le: voltak kirándulások késő ősszel, séták a tél végi ködben, tavaszi hétvégék, amikor még alig kezdődött el a szezon.
A magyar tenger sokáig a pihenés, a nyaralás, a máshol lét szinonimája volt számomra. Aztán, ahogy teltek az évek, ezeket az emlékeket felváltották a külföldi úti célok. De érdekes módon, minél többet utaztam külföldre, annál inkább kezdtem értékelni azt is, ami itthon van, beleértve a Balatont.
A spontaneitás varázsa
Az idei szeptember végi hétvége apukám születésnapja köré szerveződött, de nem terveztük túl. Csak annyit beszéltünk meg, hogy „menjünk le valamerre a Balatonhoz”. Nem volt szoros menetrend, semmiféle elvárás. Azt hiszem, ez volt a kulcs. Olvass még a témában
Útközben dőlt el, merre is indulunk pontosan, hol állunk meg, mit nézünk meg. A spontaneitás felszabadító érzése egyfajta belső nyugalmat hozott – nem kellett városnézési pontokat kipipálni, múzeumi nyitvatartásokat figyelni, sem a tömegközlekedési útvonalakat böngészni. Csak mentünk, amerre jól esett.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
