Újrahasznosított lesz a Legó! Egyéb fenntartható terveik is vannak

Újrahasznosított lesz a Legó! Egyéb fenntartható terveik is vannak

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Újrahasznosított lesz a Legó! Egyéb fenntartható terveik is vannak

Egy cég nem állhat meg a fejlődésben, mindig résen kell lennie, nyitott szemmel figyelni a világot, alkalmazkodni, nehéz döntéseket meghozni, újítani. Csak ennyi lenne a siker titka vagy van még valami? A Lego jó példával jár elöl, ami nem csak a cégeknek lehet motiváló, hanem bármelyikünk életét és gondolkodását megváltoztathatja.

Lerakták az alapokat

1932- ben Ole Kirk Christiansen dán asztalosmester vállalkozása a gazdasági válság miatt teljesen ellehetetlenedett, ezért kénytelen volt minden alkalmazottját elbocsátani, majd rövidesen legfőbb szövetségese, a felesége is eltávozott. Magára maradt négy gyermekükkel, de mivel felelősségteljes és eltökélt volt, nem adta fel, hanem boldogulni akart valahogy.

A megmaradt faanyagokból először a fiai szórakoztatására, – és mivel náluk nagy sikere lett -, később eladásra is készített kiváló minőségű fajátékokat. Az értékesítéssel meggyűlt a baja, de volt remény, hiszen játékokra szükség volt, (van és lesz is). Legalább évente egyszer, karácsonykor.

Kapott is egy jelentős megrendelést, és ismét beindulhatott a műhely. A nagykereskedő azonban időközben csődöt jelentett, tehát nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek, de kitartott, folytatta a munkát és próbálta saját maga eladni a játékokat. 

Tökéletes név egy kitűnő játéknak

1936- ban azon törpölt, hogy egy jól csengő, könnyen megjegyezhető márkanévvel adja át legfőbb üzenetét, még pedig azt, hogy „játssz egy jót!”, ami dánul úgy hangzik: „Leg godt!” Segítségkérésére egy aprócska „véletlen” formájában érkezett válasz, így született meg a Lego név. 

„Csak a legjobb elég jó”

Ösztönösen tudta, hogy olyan márkát, ami kiállja az idő próbáját, csakis úgy lehet felépíteni, ha az ember minden részletre kiterjedően törekszik a tökéletesre, csak a legjobb volt számára elfogadható. Ezt az elvet vallotta, tanította a fiának, hagyta örökül a következő nemzedékeknek, és mind a mai napig ez a cég mottója.

Megalkuvás nélkül tartotta szem előtt, hogy kiváló alapanyagból prémium minőségű holmit állítsanak elő, amivel hosszú időn keresztül játszhatnak a gyerekek. 1942- ben aztán egy szerencsétlen tűzben megsemmisült az egész műhely, minden tervrajz és modell.  

Hallgass a belső hangra

Elcsüggedt egy kicsit, de nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja, éppen ellenkezőleg, új és nagyobb céget építettek. Ismét sínre kerültek és stabilizálódott a helyzetük, de egy szakember sosem hagyhatja abba a tanulást, egy cég sosem nyugodhat az elért babérjain, pláne, ha fenn akar maradni. Ezért új kihívások után nézett és 1946- ban rátalált a műanyagprésgépre, amibe azonnal beleszeretett.

Nagy reményeket fűzve hozzá megvette és nekiláttak kísérletezni az új eszközzel. A belső sugallatára hallgatva apró műanyag építőkockákat kezdett gyártani. Ekkor egyik fia, Godtfred – aki egyébként már gyermekkorában mellészegődött – próbálkozott meg a kereskedelemmel, mivel az új műanyag játékok eleinte még nem kelltettek akkora bizalmat. 

Legyen benne rendszer

1954- ben egy sorsdöntő beszélgetés után Godtfred alaposan elgondolkodott és rádöbbent, hogy ideje tovább fejlődni, mert a világ is változik, és az nyer, aki képes alkalmazkodni ehhez, és mer irányt mutatni. Rádöbbent, hogy eddig mindig készre tervezett dolgokat készítettek, tehát elérkezettnek látta az időt arra, hogy olyan játékkal rukkoljanak elő, ami „nincs készen”, ami végtelen alkalommal összeállítható, szétszedhető, valóban megmozgatja a kicsik fantáziáját és ösztönzi a kreativitásukat.

A Lego elemekből ezentúl különféle rendszereket lehetett összeállítani, a gyerekek bármit megépíthettek, amit csak el tudtak képzelni. Ám adódott egy kis probléma, mégpedig, hogy az építmények nem bizonyultak igazán tartósnak, és könnyen darabjaikra hullottak. Meg kellett tehát oldani egy fejlesztéssel, hogy a könnyű használhatóság mellett nagyobb fokú szilárdságra lehessen szert tenni. Azóta az összeillesztett elemek maguktól nem esnek szét. 

újrahasznosított Lego
MitaStockImages/depositphotos.com

Akik végigjátszották az életüket

Ole Christiansen sajnos nem érhette meg mekkora siker lett a találmánya, de jobb keze tovább vezette a céget. Az alma nem esett messze a fájától, mivel a csapásokra ő is fittyet hányva haladt előre céltudatosan. Ismételten tűzvész pusztított a műhelyben, ami talán arra akart rámutatni, hogy a fajátékokat el kell engedni, a csökkenő kereslet mindenképpen ezt támasztotta alá.

Az új üzem felépült, az átszervezés megtörtént, majd a modellező részleg iránti hatalmas érdeklődésnek eleget téve elhatározta, hogy egy egész Lego birodalmat épít. 1968- ban megépült a Legoland vidámpark, aminek már az első évben 600 ezer látogatója volt.

A tökéletességre való törekvésükön túl mi az, amin azóta sem változtattak? A Lego elemek 1958 óta ugyanolyanok, tehát minden mindennel kompatibilis, és szerencsére eléggé strapabírók is. Akár több generáció felnőhet egy készleten, sőt mi több játszat együtt egy jót, mivel ebből nem könnyű kinőni. 

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»