Stílus / Divat

Új irányzatok hódítanak a tetoválások világában – Ezek lesznek 2020 legnépszerűbb trendjei

Manapság abszolút elfogadott dolog a tetoválás sőt, inkább már azok lógnak ki a sorból, akik semmivel sem díszítették a bőrüket. Nekem is vannak kisebb-nagyobb tetoválásaim, és a megtervezésük, elkészíttetésük során több fontos szempontot is figyelembe vettem. Először is lényeges volt, hogy ha szeretném, el tudjam őket takarni, hogy egyediek legyenek, valamint, hogy fontos dolgokra emlékeztessenek. Nem mindenki veszi azonban ennyire komolyan a tetoválás kérdését, rengetegen szinte random módon varratnak magukra. Ha hozzád is közel áll ez a lehetőség, akkor az éppen aktuális trendek biztosan inspirálni fognak!

Apró tetoválások

A legtöbben nem választanak elsőre a teljes hátat, vagy éppen karokat átívelő tetoválásokat – a többség kisebb és általában könnyedén eltakarható mintával kezd.

Azonban nem csak azok döntenek az apró tetoválások mellett, akik most csöppennek bele ebbe a világba: a kisméretű mintáknak már külön stílushulláma alakult ki.

Gyakori, hogy a tetoválások külön-külön alkotnak egy egészet, a párjuk másik testrészen, vagy akár másik emberen található. A halmozás is trendi, tehát követendő irányzat egy testtájon több apró, egymástól akár teljesen eltérő témájú tetoválást készíttetni.

 

Tetoválás a fülön

Az arc tetoválása is egyre elfogadottabb dolog, de azért ez még nem mondható általánosnak, legalábbis nem hazánkban.

Annál jobban terjed nálunk is a fül díszítése, ami több szempontból is elfogadhatóbbnak tűnik a többség számára: az apróbb tetoválások szinte fülbevalóra emlékeztetnek, a mintákat pedig akár a kiengedett hajaddal is könnyedén elrejtheted.

A fül mögötti és előtti terület is népszerűnek tűnik ebben a trendben, de jelenleg sokkal divatosabb ténylegesen a fülre rajzolni: akár a belsejébe, akár a fülcimpára. Klasszikus mintának bizonyulnak a karikák, a pöttyök, de a virágok is kifejezetten keresettek.

 

Tetovált ujjak

A fülek viszonylag könnyen elrejthetőek, de az ujjak állandóan szem előtt vannak – talán ezért is lett népszerű tetoválni őket.Nem kifejezetten friss trendről van szó, de 2020-ban egész biztosan kiteljesedik ez az irányzat is.

Míg eddig inkább az ujjak oldalsó részére készült tetoválások tűntek trendinek, addig most a teljes ujjat körülölelő minták hódítanak.

Kicsit úgy kell elképzelni ezeket a tetoválásokat, mint a gyűrűk halmozását, különösen azért, mert elsősorban a virágokkal, indákkal, szimbólumokkal és mandalákkal kiegészített, gyűrűszerű motívumok tűnnek népszerűnek.

 

Mandalatetoválások

Míg egyes tetoválási trendek inkább helyhez kötöttek, addig a mandala általános népszerűségnek örvend: kicsiben és nagyban, összetett, vagy egyszerű formában, bármelyik testrészen abszolút befutó.

Akár egyszerűek, akár bonyolultak, a mandalatetoválások nagyon sokoldalúan testre szabhatóak, talán ezért is olyan népszerűek.

Vannak, akik pusztán a látvány alapján döntenek, míg mások nagyon is tudatosan válogatják össze a szimbólumokat egy-egy tetoválás elkészítése során.

Ami biztos, hogy a mandalák és a hozzájuk kapcsolódó, keleti motívumok jelenleg az egyik legdivatosabb irányzatnak számítanak.

 

Geometrikus minták

A geometriai minták szinte az összes stílusban felbukkannak: még az egészen élethű tetoválásokban is megállják a helyüket.

Nagyon népszerűnek is számítanak, akár önmagukban, akár kiegészítve az adott tetoválást, ott a helyük a trendi irányzatok között. A három-, négy-, vagy éppen hatszögek pont annyira divatosak, mint a körök és a szögegyenes vonalak.

Kiegészítve a virág- vagy éppen állatmintákkal, esetleg a mandalákkal, a geometriai tetoválások csodásan illenek a modern trendekhez.

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW