Az ég beborult, a napfény eltűnt, szürkés fehér ködbe burkolózva tocsogott a város, a levegő hideg és nyirkos volt, olyan, amit nem is a bőrén, a csontjaiban érez az ember. Lagymatag téli reggel volt.
„Hát akkor ez ennyi volt” – sóhajtottam fel magamban, és kimentem a portörlő rongyért, hogy megtakarítsam a radiátort, mielőtt óvatosan elindítom a fűtést. „Még mindig az ősz a kedvenc évszakom” – gondoltam magamban, miközben a fiókból előtúrtam egy vastagabb zoknit. „Alig várom jövőre is azt az egy napot, amíg tart!”
Nyitókép: Maksym Belchenko/istockphoto.com
Olvass még a témában
