Az unokájukat is elveszíthetik
Nem elég, hogy a neve elhallgatását kérő pár most a lányuk miatt aggódik, úgy tűnik, a bürokrácia útvesztőiben még unokájukat is elveszíthetik – áll a DailyMail cikkében.
Mivel a kislány anyja az apával régen nem tartja a kapcsolatot, ő maga pedig elvesztette a szülői felügyelet jogát, technikai értelemben a kislány most tulajdonképpen árva.
A három éves csöppségnek azonban, ha a szüleivel nem is, legalább a nagyszüleivel szerencséje volt – a lap által megosztott képek alapján úgy tűnik, eddig is sok időt töltöttek együtt, a házaspár pedig azt nyilatkozta, rajongásig imádják unokájukat, és természetesen az első pillanattól kezdve egyértelmű volt a számukra, hogy ha a lányuk nem képes rá, akkor ők fognak gondoskodni a gyerekről. Olvass még a témában
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Miért nem tudok más nők sikerének örülni úgy, hogy közben nem a saját kudarcomra gondolok?
Ez egy jel, hogy átgondold, tényleg normálisak-e a dolgok, vagy csak megszoktad őket
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






