Mindenhol otthagyni a cuccainkat a lakásában
Tipikus ragaszkodó viselkedés a részünkről, hogy ahol szeretünk lenni, és ahova tartozónak szeretnénk érezni magunkat, ott ezt azzal érzékeltetjük, hogy otthagyjuk a dolgainkat.
Ezek lehetnek szépségápolási termékek, vagy épp ruhadarabok, a lényeg, hogy ha egy férfi még nem áll készen az együttélésre, akkor nagyon riasztó lehet a számára. Sajnos ebben is a szabadságuk elveszítésének esélyét látják, így inkább sokszor menekülőre fogják.
Család
A nők általában minél többet szeretnének tudni a párjuk családjáról és főleg azt szeretnék nagyon, ha a saját családjuk része lenne a választott férfi. Ezért minden áron erőltetjük a családunkkal való mielőbbi találkozást. A férfiak (persze nem mindegyik, de általában) kicsit máshogy működnek.
Míg mi nők a szerelmünkről szeretnénk minél többet tudni azáltal, hogy a családjáról kérdezzük, és összetartozásunkat akarjuk erősíteni azzal, hogy vele együtt szeretnénk szerepelni az összes családi rendezvényen, addig a férfiak jórészt a közös élet előnyeit szeretnék kiaknázni, vagyis inkább velünk töltenék az időt ahelyett, hogy anyuka süteményét dicsérik.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





