Húsz év után hirtelen kilépni egy kapcsolatból valódi széttépődést jelent. Még akkor is, ha a döntés pillanatában nem vagy tisztában a következményekkel, azzal, hogy vele, veled, veletek mi fog történni. Amikor egyik pillanatról a másikra amellett döntöttem, hogy eljövök otthonról, nem mérlegeltem, nem gondolkodtam. Olyan fulladásérzés fogott el, hogy ott, akkor nem láttam más megoldást. Pedig nem tett semmi rosszat, sőt, éppen egy kedves gesztus váltotta ki a hatalmas, mindent elsöprő robbanást.
Kezelhetetlen feszültség
Néhány nappal azelőtt, hogy kiléptem az ajtón, éreztem, hogy olyan feszültség születik bennem, amit nem tudok kezelni sem meditációval, sem légzéstechnikákkal. Ha elakadok, gyakran kérek segítséget szakemberektől: pszichológustól, kineziológustól, reiki mestertől, sőt, volt, hogy a hipnoterápia hozott megváltást, de az is igaz, hogy egy-egy mélyebb baráti beszélgetés szintén könnyít a terheken.
Gömbvillám
Éreztem, hogy a bennem lévő remegés feloldásához kevés vagyok egyedül. Azonnal kértem segítséget, de nem kaptam. Mert be kell jelentkezni, majd 2-3-4 hét múlva… Ne értsetek félre, ez teljesen normális, mindenkinek van időbeosztása, élete, magánélete, határai, amiket jó esetben meg tud húzni. De visszagondolva arra a helyzetre, felmerült bennem, hogy ha akkor van, aki megfogja a kezemet, akkor is gömbvillámként söprök-e el mindent, vagy le tud csillapítani legalább annyira, hogy ha eljövök, az ne hirtelen felindulásból történjen. Olvass még a témában
Ha teret, időt adok magamnak a szembenézésre, az érzéseim megértésére, illetve lehetőséget a közlésre, nem ez lesz a végkifejlet.
Támogatás
Mindez azért is fáj és foglalkoztat még mindig, mert a másik fél nem ezt érdemelte. Ugyanakkor lehetséges, hogy ez olyan, mint a ragtapasz letépése, jobb gyorsan. Bár ismerve az így elindított lavinát, ebben egyáltalán nem vagyok biztos.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan barátok, ismerősök vannak körülöttem, akik nem engedtek zuhanni, megtartottak, minden szempontból. Egészen elképesztő volt megtapasztalni azt az összefogást, amiben részem volt, és ez azóta is tart. Azonban valamiért pont annak nem szóltam, aki az egyik legnagyobb támaszom, csak éppen nem voltunk szoros kapcsolatban. Akkor tárcsáztam a számát, amikor baj volt, nagy baj, és ismét napi szinten az életem részévé vált.
Önismereti segítő
Nem klasszikus szakember. Természetgyógyász, kineziológus, vagy ahogyan ő definiálja magát, önismereti segítő, beszélgetőtárs. Zseniális ez a megfogalmazás, mert Ildi annyira komplex, hogy nem is lehetne beskatulyázni. De ami a legfontosabb, jelen van. Szinte mindig. Pedig tudom, hogy rendszerezett életet él, mégis valahogy elérhető, ami főleg az elmúlt hónapokban számtalan helyzetben mentett meg.
Nem kell mindig hosszú terápia vagy kérdések sora, egyszerűen csak a jelenlét, a hallgatás, a tudat, hogy valaki veled van.
Egyetlen mondat
Sokszor csak pont egyetlen mondatra volt szükségem, vagy csak annyira, hogy elmondhatom, ami nagyon nyomaszt, és utána a vonal másik végén elhangzik, hogy ugye tudod, hogy szeretlek. Ildinek ráadásul különleges érzéke van ahhoz, hogy ha te nem keresed, de gond van, biztosan rákérdez, hogy hogy vagy, hogyan tud segíteni. Mert az is egy lényeges szempont, hogy számodra mi hoz megkönnyebbülést, jól tud-e vigasztalni az, aki melletted van.
Volt olyan krízishelyzet, több is, akár naponta többször, amikor az az egyetlen mondat, szó kellett ahhoz, hogy újra a realitást lássam, ne a félelmeim, fájdalmaim által generált spirálban őrlődjek, teljesen leépítve magamat.
Nem ér rá hetek múlva
Fontos a határhúzás, amit folyamatosan tanulok, és tudom, hogy nem lehet mindig mindenkinek a rendelkezésére állni, kihúzni a gödörből. De életem egyik legnehezebb pillanatában, amikor azonnal segítségre lett volna szükségem, nem kaptam, illetve nem a megfelelő emberhez fordultam. Számomra az jelenti a valódi támogatást, ha a segítség elérhető, mert vannak élethelyzetek, amikor nem ér rá hetek múlva….
