Tudtad, hogyan néhány száz évvel ezelőtt mi volt a frizuradivat és mi mindent tettek meg a nők azért, hogy különleges hajviseletük legyen? Íme néhány érdekesség a hajviseletek és a hajápolás történetéből!
Görög státusszimbólum
Az ókori görögöknél a haj nem csak esztétikai jelentőséggel bírt, de egyszerre jelezte a viselőjének társadalmi rangját is.
A görögök a dús, erős, hosszú hajat az istenek ajándékának tekintették, és a férfiak esetében a fizikai erővel és a potenciával is összefüggésbe hozták. Nem véletlenül a rabszolgák haját viszont a lehető legrövidebbre vágták.
Római hajpótlás
Az ókori Rómában is nagyon sokat adtak a nők a megjelenésükre, így a frizurájukra is.
A legnagyobb divat a feltornyozott vagy loknikba sütött frizurák voltak, amiket nem csak elkészíteni volt nehéz, mivel rengeteg póthajat kellett ragasztóval és csatokkal az igazi hajhoz erősíteni, de viselni és megtartani is kifejezetten nehéz lehetett.
Római császárság szőkéi
Már a római császárok idején is nagyon vonzó volt az, ha egy nőnek minél világosabb, lehetőleg szőke haja van. Ezt kamillafőzetekkel próbálták elérni, de ha valakinek túl sötét volt a haja, akkor ez a módszer nem volt eredményes.
Ilyenkor inkább a germán törzsektől elhurcolt rabszolgák szőke haját használták hajpótlásra, vagy akár parókának.
Első parókák
Mintegy 5000 évvel időszámításunk előtt már egészen biztosan készítettek és viseltek parókát az emberek.
Mivel a dús haj az előkelőséget és a gazdagságot jelképezte, ezért sokan próbáltak a parókák segítségével felvágni, a ténylegesnél többet mutatni magukról.
Olasz satír
Olaszországban már a középkorban szerették volna a nők, ha a modern értelembe véve satírozhatnák a hajukat.
Erre természetesen meg is találták a megfelelő megoldást: egy kalapra lyukakat vágtak és azon keresztül kihúzogattak néhány tincset, majd a kalappal a fejükön kiültek, akár több órára is az erős napfényre, ami kivilágosította a kilógó tincseket.
Toronymagas frizurák
A francia udvarban különösen jellemzőek voltak a toronymagasra felrakott frizurák. Ennek készítése olyan nehézkes volt, hogy a nők inkább ülve aludtak, csak hogy a frizurájuk minél tovább megőrizze eredeti formáját.
Nem volt ritka az sem, hogy az ajtókat meg kellett magasítani, hogy a nők átférjenek rajta az akár fél méter magas kreálmányokkal a fejükön.
Olajos fésű
A nők a 19. század elejéig sokszor egyáltalán nem mostak hajat, vagy maximum csak nyáron, helyette inkább olajos fésűvel fésülték át a hajukat minden nap, hogy az szép csillogó legyen.
Mivel gyakori volt a nagyon hosszú haj, ezért általában ehhez valakinek, legtöbbször a személyzetnek a segítségét kellett igénybe venni.
100 fésülés
Úgy tartották, hogy aki minden este százszor áthúzza a fésűt vagy a kefét a haján, az biztos lehet abban, hogy a haja folyamatosan csillogó és gyönyörű fényes marad.
A szokás évtizedekig tartotta magát, a század elején hagyták abba a nők, mikor belátták, hogy erre való szerekkel még jobb hatást érhetnek el.
Samponhasználat
A mai értelembe vett samponhasználat az 50-es években vált állandóvá. Előtte inkább házi szerekkel mosták a nők a hajukat és azt választották, amelyik édesanyjuknak és nagymamájuknak is bevált korábban.
A vegyszerekkel készített samponok megjelenése azonban egy csapásra átformálta a hajmosási szokásokat.
Első hajszárító
Az első hajszárító a 19. század végén jelent meg, a kor többit technikai vívmányainak, valamint a nők találékonyságának köszönhetően.
Mikor elkészítették az első porszívókat és ezek egyre jobban elterjedtek a háztartásokban, akkor a nők rájöttek, hogy ha egy tömlőt tesznek a porszívó kifújó nyílásához, és azt a hajukra irányítják, akkor az akár perceken belül megszárad. Az első hajszárító tehát nem volt más, mint egy porszívó.
