Címlap / Életmód / Család / Hogyan tehetjük kellemessé az első...

Hogyan tehetjük kellemessé az első napokat az iskolában?

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Saját példa

Ne feledkezzünk meg arról, hogy mi is voltunk gyerekek, és bár annak idején sok szempontból más volt az iskola, attól még nagyon hasonló hatások érhetik a gyerekünket pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Ha kell, meséljük el a gyerekünknek, hogy nekünk mi okozott gondot, és hogy most mit csinálnánk már másképpen. Nem utolsó sorban pedig próbáljuk meg a kezébe adni azokat az eszközöket, amelyek nekünk nem álltak annak idején a rendelkezésünkre.

A tanár szövetséges

Érdemes úgy beállítani az iskolát, mint valami nagyon új, nagyon érdekes dolgot, ahol számtalan élmény éri majd a gyereket. Ezen túl pedig különösen a tanár személyét érdemes kidomborítani, és hangsúlyozni azt, hogy ez az ember segíti a legjobban a gyereket.
Legyünk együttműködőek a tanárokkal, így nem csak magunknak és a kisiskolás gyereknek lesz könnyebb a tanévkezdés, de egyben a tanárokat is segítjük abban, hogy minél hatékonyabban végezhessék munkájukat.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.