Egy újabb statisztika szerint a tavalyi évnél több munkanélküli lesz, köszönhetően a hanyatló gazdasági viszonyoknak. Míg Amerikában megújulni látszik a munkaerő piac, Európának ebben a felében most éljük a krízis eddigi legmélyebb pontját, és talán itt még nincs vége.
Legtöbbször nem az alkalmazottak hibájából szűnnek meg a munkahelyek, a döntés felsőbb körökből jön. Ilyenkor nincs mit tenni. Viszont arról mi magunk is tehetünk, ha a leépítésekkor ránk kerül a piros X.
Azok számára, akik munkát keresnek, a szakértők azt javasolják, hogy az év eleje erre a legalkalmasabb, mert sok üresedés van a decemberi hónap után. A szakértők azt is tanácsolják, hogy tartsunk ki meglevő munkahelyünk mellett, mert egy biztos megélhetést biztosít, egy állandó pénzforrást, amelyből legalább állni tudjuk havi költségeinket. Olvass még a témában
„Pénzért randiztam, így tudtam elvégezni az egyetemet” – Nem mindenkinek ezek a legszebb évei
Ezek a munkakörök extrém terhet rónak a legjobb házasságokra is
A boldogságunk az elvégzett feladatoktól függ – és egyre többet vállalunk be
Emberek, akik szupergazdagoknak dolgoztok, mi a legbizarrabb dolog, amit láttatok?
Hogy biztosak lehessünk abban, hogy az idén is megteszünk mindent azért, hogy munkahelyünkön meg tudjunk maradni, érdemes figyelembe venni néhány tippet: pontosság, megfelelő öltözködés, a vállalati szabályok betartása, a munka maximális elvégzés, csapatszellem.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





