Hogyan spóroljunk tavasszal?

Hogyan spóroljunk tavasszal?

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Hogyan spóroljunk tavasszal?

A tavasz közeledtével egyre jobban örülünk a melegnek és a napfénynek, ám sokszor mégis nehezen állunk át az ezzel járó pozitívumokra. Megéri pedig tudatosítani magunkban, hogy mik azok a lehetőségek, ahol pénzt és energiát is spórolhatunk – akár már mostantól kezdve.

Fűtés egész nap

Márciusban már egyre gyakrabban tehetjük meg, hogy lecsavarjuk a fűtést. Sokszor nem is vesszük észre, hogy feleslegesen megy a fűtés, hiszen hozzászoktunk a menti meleghez, holott erre már nincs is igazán szükség.
A legegyszerűbb, ha felfűtjük a lakást, majd kisebb hőfokra állítjuk a fűtőtestet. A meleg a lakásban fog maradni.

Szellőztetés

Köztudomású, hogy a friss levegő hamarabb melegszik fel, mint az elhasznált. Ezért dél környékén alaposan szellőztessük át az egész lakásunkat. Ha szükséges, ennek végeztével fűtsünk be újra, majd ügyeljünk arra, hogy a meleg ekkor már ne szökjön el.
A fűtést mindig vegyük le a szellőztetés idejére, hiszen feleslegesen fogyasztja az energiát.

Napfény

A napfény nem csak fényt, de meleget is hozhat otthonunkba. Ezért már kora reggel húzzuk fel a redőnyöket vagy húzzuk el a sötétítő függönyöket, hogy a nap minél több órára süthessen be a lakásunkba.
A maximális hatásért akár a fehér függönyt is elhúzhatjuk, ha épp nem tartózkodunk abban a szobában, így még több napfény juthat be.

Villanyszámla

Márciusban már lényegesen később sötétedik, mint néhány hónappal ezelőtt.
Egyébként sem jó dolog feleslegesen égetni a lámpákat, de márciustól már különösen megéri odafigyelni arra, hogy tényleg annyira sötét van e, hogy szükség van a felkapcsolt lámpára, vagy inkább csak megszoktuk, hogy ebben a napszakban már villanyt kapcsolunk.

Séta

Délután érdemes hosszabb sétákat tennünk a szabadban. Nem csak tüdőnknek jó, ha megtelik friss levegővel, de agyunknak és lelkünknek is jót tesz, ha kimozdulunk a szabadba.
Ilyenkor elindulás előtt ne felejtsük el levenni a fűtést, és visszaérkezésünk után csak akkor fűtsünk be újra, ha ennek a friss levegőn eltöltött idő után is szükségét érezzük.

Éjszaka

Köztudott, hogy éjszaka nem egészséges túl magas hőmérsékletű szobában aludni. Tavasz közeledtével kifejezetten jó átmenetet képezhetünk a fűtési szezon és a meleg idő között, ha éjszakára inkább kikapcsoljuk a fűtést.
Bőrünk és tüdőnk is hálás lesz érte, ha nem a télre jellemző, száraz levegőjű szobában alszunk egész éjszaka.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!