Címlap / Életmód / Család / Hogyan bírd rá a gyereket az olvasás...

Hogyan bírd rá a gyereket az olvasás örömére?

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Most már a gyerekek, a kötelező olvasmányokat is inkább letöltik az internetről, vagy ami mégrosszabb, megvásárolják, kikölcsönzik, CD vagy DVD formájában, és inkább úgy nézik meg. Persze, egy eredeti könyvet semmi nem pótolhat, hisz köztudott, hogy a filmek közel sem teljesen és hitelesen tudják átadni, a nyomtatott formában megírt társuk eseményeit. A legszomorúbb talán mégis az, hogy a mai szülők sem figyelnek oda gyermekükre. Sokuk egyáltalán nem csinál problámát abból, hogy olvasásra bírja a gyereket, sőt nem egyszer tapasztalni azt, hogy saját maguk mennek be a hipermarketbe, ahol aztán megveszik csemetéjüknek a kötelezőket DVD-n.

Ha te mégis felelősségteljes szülő vagy, aki törődik gyermeke szellemi, és lelki fejlődésével is, fontos számodra az, hogy ne csak az öldöklős rajzfilmekből próbáljon meg információt meríteni a világ dolgairól, és ne az a kép alakuljon ki benne, mint helyes ideál, vagy magatartási norma, akkor ez a cikk neked szól! Íme pár tipp, amivel könnyebben rábírhatod gyermekedet az olvasás örömeire!

Vidd el gyermeked egy mini tanulmányi körútra!

Olvass még a témában

Szánjatok rá pár órát, és mondjuk egy hétvége alkalmával látogassatok el pár könyvtárba, esetleg könyvesboltba. Engedd meg a gyerkőcnek, hogy tüzetesen végigjárjon mindent, belelapozhasson minden olyan könyvbe, ami felkelti a kíváncsiságát. Egyre több könyvesboltban találhatunk amolyan kis olvasó sarkokat, ahol jobban kínálkozik lehetőség és idő arra, hogy elméllyedjünk egy-egy remekműbe.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.