VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Most nem olyan klisék következnek, minthogy „sokat nevettek együtt” vagy „jó az ágyban”, hanem hogy mitől működik egy tökéletes pár. Létezik egyáltalán tökéletes pár? Sokszor a nagy boldogság csak látszat, de még az igazán kiegyensúlyozott kapcsolat mögött is rengeteg munka és kompromisszum állhat.
Aki túl harsányan reklámozza boldog párkapcsolatát, az a legtöbb esetben éppen az ellenkezőjét próbálja kompenzálni, azonban előfordul az is, hogy egy párról csak úgy sugárzik a boldogság. Ha úgy érzed, éppen a rózsaszín ködben lubickoltok szerelmeddel és szeretnéd, hogy ez így maradjon, az alábbi öt dolog azt jelenti, hogy végre olyan kapcsolatban vagy, amit megérdemelsz.
Nem féltékenykedsz a lánybarátaira
Ha nem akadsz ki azon, ha este elmeséli, hogy az egyik kolléganőjével ebédelt, vagy örömmel fogadod, ha bemutatja neked gyerekkori lánybarátját, az nagyon biztató jel. Szó szerint is, hiszen nyugodt viselkedésed arra utal, hogy maximálisan megbízol partneredben és természetesnek tartod, hogy kollegiális, vagy baráti kapcsolatban áll más hölgyekkel.
A féltékenykedés hiánya nemcsak a partnered életét könnyíti meg jelentősen, hanem azt is jelenti, hogy mellette úgy megnőtt az önbizalmad, hogy már nem látod minden lányban a riválist.