20 jel, hogy rosszul neveled a gyereket

20 jel, hogy rosszul neveled a gyereket

Címlap / Életmód / Család / 20 jel, hogy rosszul neveled a gyereket

A gyerekek olyan felnőttekké válnak, amilyennek neveljük őket. A nevelés nem holmi hókuszpókusz, jó példával előljárva kitartó elveket, iránymutatásokat kell elplántálnunk bennük.

Amit egyetlen szülőnek sem szabad szem elől veszítenie, hogy tettei többet beszélnek a gyermeknek, mint a szavai. Vannak a gyereknevelésnek olyan periódusai, amelyek nehezek úgy a szülő, mint a gyermek számára, mégis kitartóan ragaszkodni kell a fő irányelvekhez és helyes mederbe kell terelgetni a gyermeket.

Sok szülő nem tudja, hogy az amit tesz vagy mond, rosszul hat a gyerekre. Annak a jelei, hogy talán rossz nevelést kap gyermeked:

– A gyermek figyelmen kívül hagyása/elkerülése. Ez a gyermek alacsony önértékeléséhez vezet, magányt válthat ki benne.
– Fizikai bántalmazás
– Mentális/verbális bántalmazás
– Másoknak való panaszkodás a gyermekről
– A gyermek kritizálása
– A gyermek más gyermekkel való összehasonlítása
– Arra kényszeríteni őt, hogy a te elképzeléseid és döntéseid szerint dolgozzon vagy cselekedjen
– Követelőzés, túl nagy igények a gyerekkel szemben
– Komoly veszekedés, vagy akár testi harc a házastárssal/más emberekkel a gyermek szeme láttára
– A gyermek elítélése
– Civakodás/sikoltozás/kiabálás előtte
– A szavak, tettek, gondolatok rossz tolmácsolása/kommunikációja a gyerek felé, amely félreértésekhez vezethet a gyermekben
– Túl sok aggódás a gyerek után
– Nem hinni a gyermek képességeiben, és abban, hogy el tud érni azt, amit akar
– Nem motiválni a gyereket
– Nem beszélgetni vele, vagy nem átölelni őt
– Korlátozni gondolatait/érzéseit/tetteit bizonyos határig
– Gyakran megbűntetni őket, vagy haragudni rájuk
– Nem tudni mindennapi szokásaikról, gondolkodásukról, érzéseikről, döntéseikről.
– A legrosszabb pedig, ha a szülő demoralizálja, visszarántja és letöri a gyereket.

A büntetésekre szükség van a gyermek nevelésénél, főként akkor, ha a gyerek valami nevetséges gaztettet művelt, de a legtöbb alkalommal a bűntetés nem a legjobb megoldás. Felmérések szerint a gyerekek sokkal rosszabbak, ha gyakran megbűntetik őket minden apró bűntettért. A bűntetés lényege, hogy megtanítsa a gyermeket, hogy tetteinek következményei vannak, és az életben is ez vár rá. Ha egyszer megtanulta a leckét, akkor nem kell aggódni miatta.

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!