Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Hogy lehet a pulyka nagyobb ünnep a...

Hogy lehet a pulyka nagyobb ünnep a karácsonynál? Minden, amit a hálaadásról tudni akartál

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak

Az első hálaadás története

A hagyomány szerint 1620-ban a Plymouth fedélzetén az európai vallásüldözések elől az Újvilágba menekült telepeseknek nem volt könnyű az első évük. A fagyos telet csak az őslakos indiánok segítségének köszönhetően élték túl. November végén az indiánok hagyományosan megünnepelték a betakarítás végét, és 1621-ben a zarándokok a Mayflower fedélzetén szintén ünnepi lakomát rendeztek, ahová hálából meghívták az indiánokat is. A történet szerint ez volt az első hálaadásnapi vacsora.

Az ünnep kialakulása

Olvass még a témában

A ma is ismert ünnep hagyományainak kialakulására sokáig várni kellett, csak az 1890-es évek végén, illetve az 1900-as évek elején alakultak ki a szokások, amikor a polgárháborúból magához térő Amerika identitását kereste. Elsősorban praktikus okokból – hiszen úgyis együtt a család, és a vacsora is fejedelmi – hamar szokássá vált ekkor tartani az esküvőket is. Ma már jellemzően inkább az eljegyzéseket időzítik erre a különleges napra.

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
📅KisokosMunkaszüneti napokünnepnapok, hosszú hétvégék
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.