A bántalmazás soha nem egy pofonnal indul. A legtöbbször egy lassú, alattomos folyamat, amelyben az elnyomó fokozatosan építi le a másik önbizalmát, elszigeteli a barátaitól, a családjától, és eléri, hogy az áldozat elhiggye: nélküle semmit sem ér. Ez a fajta manipuláció nem látványos. Nincs mindig kék folt, nincs mindig kiabálás – gyakran csak csendes megjegyzések, félelem a másik hangulatától, és az a konstans bizonytalanság, hogy „biztos én vagyok a hibás”.
Amikor valaki ebben él hónapokig, évekig, sőt, akár évtizedekig, akkor már nem pusztán a bántalmazóval küzd, hanem a saját torzult önképével is – főleg, ha eleve olyan közegből jön, ahol az énképét senki nem segített felépíteni neki. Ekkor azt mondani neki, hogy „miért nem mész el?”, olyan, mintha egy vízbe fulladó embernek azt kiabálnánk a partról, hogy „miért nem úszol ki?”.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
